Ezen a mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti csapatban Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csatára. A találkozót a magyar válogatott kezdte jobban, és Pozsgai Tamás találatával előnybe is került.
A második harmadban azonban a norvégok fordítottak, míg a harmadik felvonásban mindkét együttes betalált – a magyar gólt Galló Vilmos jegyezte –, így szoros meccset követően a hazaiak örülhettek.
Petter Thoresen, Norvégia szövetségi kapitánya: „Nagyon szoros és magas színvonalú meccs volt, sokat kellett tennünk a győzelemért.
Emberelőnyben temérdek helyzetünk adódott, négy-öt találatot is szerezhettünk volna fórban, ám a magyarok mindkét kapusa remekelt. Örülök, hogy a végén eggyel azért nyerni tudtunk.”
Jarmo Tolvanen, Magyarország szövetségi kapitánya: „Ez másfajta mérkőzés volt, mint a Franciaország elleni, más dolgok működtek, és mások nem, ráadásul a produkciónk mindig függ az ellenféltől is. Azt nyilván tudtuk, hogy ez kemény meccs lesz, sok küzdelemmel a palánkok mentén, a kapu előtt, egy az egy ellen, mert Norvégia nagyon erős, főleg a saját pályáján. Mi viszont jól megvédtük magunkat, kivált az első harmadban, amikor még vezettünk is eggyel.
Sokkal több a pozitívum, mint a negatívum.”
Jégkorong, Négy Nemzet Tornája, Norvégia, péntek:
Norvégia–Magyarország 3–2 (0–1, 2–0, 1–1),
gólszerzők Espeland, Patrick Thoresen és T. V. H. Olsen, illetve Pozsgai és Galló.
Magyarország: Vay (Hetényi Z.) – Stipsicz, Pozsgai; Szirányi B., Láday; Vokla, Szabó Dániel; Varga A., Kiss D.; Galló V., Hári J., Bodó; Becze T., Sarauer, Erdély Cs.; Szabó K., Benk, Németh A.; Miskolczi, Reisz, Terbócs. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen.
A nap másik mérkőzésen: Franciaország–Fehéroroszország 1–0.
A torna korábbi eredményei: Magyarország–Franciaország 0–3 és Norvégia–Fehéroroszország 6–1.
Az állás
1. Norvégia 6 pont (9–3),
2. Franciaország 6 (4–0),
3. Magyarország 0 (2–6),
4. Fehéroroszország 0 (1–7).
A szombati program: Magyarország–Fehéroroszország (13 órától) és Norvégia–Franciaország (18).
A magyar válogatott az asztanai divízió I/A vb-re készül, amelyen április 29. és május 5. között a házigazda kazah és a fehérorosz együttes mellett a dél-koreai, a szlovén és a litván csapat lesz az ellenfél. Az első két helyezett szerepelhet majd a 2020-as svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!