Hetedik alkalommal rendezték meg a Zsögöd Kupát a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, ahol ezúttal is a barátságos hangulat és a jégkorong szeretete került előtérbe. A Zsögödi Medvék HK által szervezett amatőr tornán négy csapat lépett jégre, a helyezésekről pedig körmérkőzéses rendszerben döntöttek.
A tornán a házigazda Zsögödi Medvék mellett a Marosvásárhelyi Teddy Bears, a Szabadkai HK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Farkasok vett részt. A csapatok mindegyike három mérkőzést játszott, a találkozók 2x20 perces futóidővel zajlottak.

A hat mérkőzés után végül a Sepsi Farkasok bizonyultak a legeredményesebbnek: mindhárom találkozójukat megnyerték, és kilenc ponttal, 13–6-os gólkülönbséggel szerezték meg az első helyet. A második pozícióban a Szabadkai HK végzett hat ponttal, a harmadik a Marosvásárhelyi Teddy Bears lett, míg a házigazda Zsögödi Medvék ezúttal pont nélkül zárta a tornát.

Az amatőr jellegből adódóan a mérkőzéseket speciális szabályok szerint játszották: testjáték nem volt megengedett, tiltották a pattintott lövéseket, kiállítás helyett büntetőlövést ítéltek, ugyanakkor a lesszabály érvényben maradt. A szervezők külön hangsúlyt fektettek a sportszerűségre és a kölcsönös tiszteletre.
A torna azonban – a végeredménytől függetlenül – elsősorban nem a helyezésekről szólt. A jégen és azon kívül is a közösségi élmény, a régi ismeretségek felelevenítése és a jó hangulat dominált.

„Ezek a tornák inkább a barátságról, a jó hangulatú mérkőzésekről és a múltidéző beszélgetésekről szólnak, mintsem az eredményről. Köszönjük a meghívott csapatoknak, hogy eljöttek, és játékukkal emelték a torna színvonalát. Jövőre is várjuk a folytatást” – fogalmazott Keresztes Károly, a Zsögödi Medvék csapatvezetője.
Eredmények: Zsögödi Medvék–Szabadkai HK 1–3, Teddy Bears–Sepsi Farkasok 2–5, Zsögödi Medvék–Sepsi Farkasok 3–4, Szabadkai HK–Teddy Bears 3–2, Zsögödi Medvék–Teddy Bears 4–5 és Szabadkai HK–Sepsi Farkasok 1–4.

A 2026-os Zsögöd Kupa végeredménye: 1. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Farkasok 9 pont (13–6), 2. Szabadkai HK 6 pont (7–7), 3. Marosvásárhelyi Teddy Bears 3 pont (9–12), 4. Zsögödi Medvék 0 pont (8–12).
A házigazda Zsögödi Medvék csapatának összetétele: Koncsag Sándor, Boda Tamás, Pál Zoltán, Szopos László, Páll Zoltán, Tőke István, Albert Dezső, Keresztes Károly, Bölöny Ferenc, Márton József, Kóka László, Albert Levente, Kristóf Barna, Kiss Tibor, János Csaba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!