Hirdetés

Bajnoki címekre hajt a Sportklub

Keményen dolgoznak a fiúk
Fotó: Gábos Albin

2019. június 20., 15:07

Az elmúlt idényben a román jégkorongbajnokságban bronz-, míg az Erste Ligában ezüstérmes Csíkszeredai Sportklub jövőre mindkét kiírásban első szeretne lenni, ugyanakkor megvédené címét a Román Kupában. A csíki kék-fehérek június elején kezdték el az alapozást.

2019. június 20., 15:07

A korábbi évektől eltérően már a nyári felkészülés kezdetétől Csíkszeredában tartózkodik a csapat vezetőedzője, Jason Morgan. A játékosként az NHL-ben is pályára lépett, edzőként eddig Magyarországon és Dániában tevékenykedett kanadai szakember elmondta, hogy mindhárom fronton első helyen szeretnének végezni, a következő idényben három kupa a cél.

Hirdetés

Morgan örömmel mesélte, hogy sikerült lakást bérelnie, családja is itt van Csíkban, ahol kitűnően érzi magát.

A két tréner: Jason Morgan és Hozó Levente •  Fotó: Dobos László Galéria

A két tréner: Jason Morgan és Hozó Levente
Fotó: Dobos László

Hozó Levente, a csapat másodedzője elmondta, hogy az alapozást három szakaszra osztották. Június 3. és 28. között Csíkszeredában készülnek, a napi erőnléti edzéseket a crossfitteremben, az erőteremben és az uszodában végzik, továbbá hosszú kerékpározások is szerepelnek a programban, a kezdő táv 35 km volt, ezt folyamatosan 10 kilométerekkel növelték.

A második felkészülési szakaszt július 8. és 27. közöttre tervezték, szintén Csíkszeredában, amikor már többször is napi két edzés szerepel a programban. Ebben az időszakban igénybe vennék a Székelyföldi Jégkorong Akadémia új, csíkkarcfalvi módszertani központját is. Augusztusban lesz a harmadik felkészülési szakasz. Hozó azt szeretné, ha a csapat már augusztus elején elkezdené a jeges, specifikus edzéseket.

A klub vezetése úgy tudja, hogy az Erste Liga szeptember közepén, a román bajnokság pedig szeptember 20-a körül rajtol.

Távozók, érkezők

A Csíkszeredai Sportklub tavalyi keretéből hárman távoztak, Onodi Ottó kapus Galacra igazolt, Antal Zsombor csatár pedig a Gyergyói HK-hoz, míg Részegh Tamás a Miskolci DVTK Jegesmedvéknél folytatja pályafutását. Hazatér az új generáció egyik legtehetségesebb fiatal kapusa, Adorján Örs, aki legutóbb Székesfehérvár U20-as csapatában védett.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Augusztustól szülővárosának csapatát fogja erősíteni a magyar felnőtt válogatottban is bemutatkozott Láday Tamás hátvéd, aki tavasszal a Fehérvári Titánoknál hokizott, idén nyáron pedig Új-Zélandban játszik.

Komoly erősítésnek számít a volt orosz válogatott hátvéd, Gyenyisz Kuljas leigazolása.

Salló Alpár, Gecse Hugó és Fodor Csanád még nem tud teljes munkát végezni, mindhárman műtét után vannak. A Sportklubnál folytatja pályafutását Részegh Tamás öccse, Részegh Zsolt, aki a Csíkszeredai ISK neveltje, és az elmúlt idényben a Sapientia gárdáját erősítette. Részegh Zsolt jelenleg érettségizik, így ő később kezdi el a felkészülést.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Megtudtuk, hogy Becze Tihamér, Andrej Taratuhin és Radim Valchar külön, egyéni edzésterv alapján készül egész nyáron, ők csak a jeges edzések megkezdésekor csatlakoznak a csapathoz. Jason Morgan vezetőedző elmondta, hogy bővülni fog a keret, elsősorban egy külföldi kapussal, de több csatárt is kiszemeltek, akikkel jelenleg folynak a tárgyalások.

A 20 éves Horváth László az elmúlt idényben a Sportklubot erősítette, a tehetséges jégkorongozó a következő napokban dönti majd el, hogy hokizni fog vagy elkezdi az orvosi egyetemet.

A Sportklub jelenlegi kerete

Kapusok: László Arnold és Adorján Örs.
Hátvédek: Papp Szabolcs, Flinta Botond, Salló Alpár, Gecse Hugó, Györfy Tihamér, Farkas Tamás, Bors Arnold, Láday Tamás, Gyenyisz Kuljas.
Csatárok: Becze Tihamér, Bíró Tamás, Eduard Căsăneanu, Fodor Csanád, Egyed Róbert, Részegh Zsolt, Rokaly Szilárd, Rokaly Norbert, Sándor Zoltán, Andrej Taratuhin, Radim Valchar.
Edzők: Jason Morgan és Hozó Levente.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!