Hirdetés

Bajnok a bajnokkal az Erste Liga elődöntőjében

Sok találat született ebben az idényben a két fél mérkőzésein
Fotó: Veres Nándor

2021. március 16., 13:27

Az előző idény két bajnoka, az FTC-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub csatázik kedd estétől a jégkorong Erste Liga egyik elődöntőjében, míg a másik ágon is egy erdélyi csapat, az alapszakaszgyőztes Brassó méri össze erejét a Debreceni EAC-cal.

2021. március 16., 13:27

Az FTC és a Csíkszereda is a vártnál könnyebben vette a negyeddöntős akadályt. Az utóbbi két szezonban aranyérmes zöld-fehéreknek ki sem kellett mozdulniuk a Tüskecsarnokból, mert az ellenfélválasztáson a velük társbérlő MAC HKB Újbudát kérték.

Hirdetés

A 4:1-es összesítés igazolása volt a jó húzásnak. A Sportklubnak sem kellett sokat utaznia, a Gyergyószentmiklóst kérte a nyolc között, és itt is 4:1 volt a végeredmény, igaz, kétszer csak a hosszabbítás döntött.

Az alapszakaszban az FTC négyből háromszor legyőzte a háromszoros bajnok (2009, 2011, 2020) erdélyi riválisát, és a párharc nagyon gólgazdag volt. Budapesten szétlövéssel 7–6-ra, valamint 7–3-ra nyert a Ferencváros, amely Csíkban egyszer 5–1-re győzött, egyszer pedig 6–4-re kikapott.

Így meccsenként átlagosan majdnem 10 gól született.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A csíkiak már hétfőn délben megérkeztek a magyar fővárosba, Hozó Levente edző megkeresésünkre elmondta, tisztában vannak, hogy a papírforma a Ferencvárost tartja esélyesebbnek: „Mi győzni szeretnénk. Tudatában vagyunk annak, hogy a szezon legnehezebb mérkőzései várnak ránk, a csapat minden játékosa elszánt, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy mi kerüljünk ki győztesen ebből a párharcból” – nyilatkozta Hozó.

A Ferencváros–Sportklub összecsapások kedden és szerdán egyaránt 19 órakor kezdődnek.

A Cenk alatti városban zajló Brassó–Debrecen találkozók kezdési időpontja pedig kedden és szerdán is 18 óra 30 perc.

A párharcok az egyik csapat negyedik sikeréig tartanak. 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!