Hirdetés

Az UTE vette el a GYHK idegenbeli veretlenségét

A GYHK nem tudta azt a lendületes játékot nyújtani, amit a Fradi és BJAHC ellen
Fotó: Vörös Dávid

2022. október 30., 22:28

Gólképtelen volt Újpesten a Gyergyói Hoki Klub, a hazaiak pedig a harmadik harmadban háromszor is betaláltak, és ezzel első csapatként tudtak győzni a piros-fehérek ellen vendéglátóként.

2022. október 30., 22:28

A vasárnap esti összecsapáson küzdelmes volt az első két harmad, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de Rajna és Rinne is teljesítette a feladatát. Az UTE volt élesebb, ők hozták össze a több komoly helyzetet, emberelőnyben kapuvasat is lőttek. A GYHK nem tudta azt a lendületes játékot nyújtani, amit a Fradi és BJAHC ellen, sok volt a hiba is.

•  Fotó: Vörös Dávid Galéria

Fotó: Vörös Dávid

Hirdetés

A gólcsend a 49. percben szakadt meg, egy lövés túljutott Rinnén, a vonal előtt megálló korongot a leggyorsabbban reagáló Just passzolta be. A gól láthatóan nagy energiát adott a liláknak, hamarosan Nemes is betalált, a kegyelemdöfést pedig Hentonen vitte be. Kapuslehozatal sem segített a vendégeken, a parádézó Rajna verhetetlen volt ezen a napon.

•  Fotó: Vörös Dávid Galéria

Fotó: Vörös Dávid

A GYHK kedden Debrecenben zárja a második magyarországi túráját.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
UTE–Gyergyói Hoki Klub 3–0 (0–0, 0–0, 3–0).
Gólszerzők: Kyle Just (49.), Nemes Benjamin (53.), Toni Hentonen (57.).
Kapura lövések: 41–34.
Kiállítás percek: 4–8.

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Hatodik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Budapest JAHC BJAHC
12
8
1
1
2
58-32
27
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
12
8
0
0
4
52-31
24
3
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
13
5
2
4
2
42-36
23
4
DVTK Jegesmedvék DVTK
12
5
3
1
3
37-30
22
5
FTC-Telekom FTC
11
7
0
0
4
36-32
21
6
Brassói Corona Brassó
14
5
1
1
7
40-46
18
7
Debreceni EAC DEAC
15
5
1
1
8
47-54
18
8
Újpesti TE UTE
13
4
1
1
7
40-42
15
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
13
3
2
2
6
34-47
15
10
Fehérvár HA19 FEHA19
13
2
1
1
9
25-61
9
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!