Újra Makszim Szamankov védte a Sportklub kapuját, az idegenlégiósok közül ezúttal Alekszandr Loginov és Tyler Wishart hátvédeket, illetve Mathieu Tosuignant csatárt pihentette a hazai szakvezetés, a székelyföldieknél – sérülés miatt – továbbra sem tudott jégre lépni Adorján Örs kapus és Andrej Taratuhin csatár.
Nagyon eredményesen játszott az első húsz percben a Sportklub, a hazai csapat tíz lövésből három gólt szerzett, Yellow Horn, Becze és Blackwater találatainak köszönhetően az első szünetben 3–0-át mutatott az eredményjelző.
A második játékrészben is a csíkiak támadtak többet, de ebben a húsz percben csak egy-egy gól született, mindkettő emberelőnyből: előbb a harmad közepén Luusuaniemi szépített (3–1), majd a második szünet előtt nyolc másodperccel Becze góljával újra három gólos lett a házigazdák előnye (4–1).
Az utolsó játékrészben megsokasodtak a találatok, előbb Cășăneanu 5–1-re növelte a Sportklub előnyét, majd a folytatásban a Titánok minden góljára válaszolni tudott az erdélyi gárda, amely végül magabiztos, 7–3-as győzelmet aratott.
Ez volt a negyedik összecsapás a két csapat között az alapszakaszban, és mind a négy találkozó csíki győzelemmel zárult, Beczéék idegenben 8–3-ra és 5–1-re, hazai pályán pedig 3–1-re és 7–3-ra nyertek.
A Sportklub pontszámban beérte a harmadik helyen álló debrecenieket, és jobb gólkülönbségüknek köszönhetően meg is előzte őket.
Szombaton és vasárnap, mindkét nap 18.30 órától Sportklub–Újpest összecsapások következnek a Vákár Lajos Műjégpályán.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszereda Sportklub–Fehérvári Titánok 7–3 (3–0, 1–1, 3–2).
Gólszerzők: Colton Yellow Horn (3. és 57. perc), Becze Tihamér (5. és 40.), Judd Blackwater (20.), Eduard Cășăneanu (42.) és Gyenisz Kuljas (44.), illetve Aatu Eemil Luusuaniemi (27.), Dézsi Bence (44.) és Reiter Attila (49.),
Kapura lövések: 46–23.
Büntetőpercek: 28–24 (ebből Becze Tihamérnek, illetve Marc Robert McNultynak 10-10 perc fegyelmi).
Játékvezetők: Sikó Szilárd Levente és Csata Attila, illetve Péter Vilmos és André Attila.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!