Vasárnap délután a Cenk alatti városban lezárhatta a párharcot a címvédő, a rájátszás negyeddöntőjének ötödik meccsén. A Ferencváros ellen ugyanis összesítésben 3:1-re vezettek.
Támadóhoki jellemezte az első harmadot, gyors gólváltás után egyenlő volt az állás. A középső felvonás döntötte el a meccs sorsát, ekkor a brassóiak két ízben is eredményesek voltak.
Szaladt az eredmény után a zöld-fehér együttes, faragott a hátrányból, a kapuban Dubeau mindent védett a végjátékban, aztán a találkozót egy üres kapus gól zárta.
A Corona a párharc első meccsén szenvedett vereséget a Fradi ellen, aztán zsinórban négyszer nyert, így bejutott az elődöntőbe, akár a Budapest Jégkorong Akadémia HC.
Brassói Corona–FTC-Telekom 4–2 (1–1, 2–0, 1–1).
Gólszerzők: Van Wormer Jared Michael (8.), Valchar Radim (35.), Levin David (39.), Piche Sebastien (59.), illetve Hrabal Josef (6.), Nichol Ted Mccabe (47.).
Összesítésben: 4:1.
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!