Nem véletlen, hogy a vasárnap esti találkozót követően elégedett volt a székelyföldiek edzője, Kevin Constatine: „Nagyszerű munkát végeztek a srácok. Szükségük volt erre a győzelemre, mert még nem nyertek. Az első siker mindig fontos annak érdekében, hogy megjutalmazd magad a kemény munkáért.
A játékosaim pedig keményen dolgoztak, egy csapatként próbálják elsajátítani a játékunkat, ez időbe telik. Szóval egy ilyen folyamatban egy győzelem nagyon hasznos, csakúgy, mint az első két gólunk.
Már pénteken az UTE ellen is rendben volt az első harmadunk, de nem lőttünk gólt. Most viszont sikerült hamar találatokat szerezni, ez pedig nagy segítség, hogy megnyugodj és a saját játékodat játszd. Ez az első két gól jelentette a különbséget a mai meccsen”.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!