A Sportklub közösségi oldalán jelentette be a hírt. „A 28 éves svéd csatár, Fredrik Forsberg izgatottan és eltökélten érkezett a kék-fehérekhez. Csapatunkat tudásával még sikeresebbé szeretne tenni, sőt színvonalas mérkőzéseket ígér és természetesen a lehető legtöbb győzelmet szeretné bezsebelni. A céljaink ugyanazok, tegyünk meg mindent azokért, együtt. Isten hozott, Fredrik!” – olvasható a székelyföldi kék-fehérek közösségi oldalán.
Fredrik Forsbergnek a Sportklub lesz az első csapata Svédországon kívül, eddig csak hazájában jégkorongozott, játszott az első-, a második és a harmadik vonalban is.
Legutóbbi szezonját a harmadosztályban töltötte, ahol jó pont/mérkőzést átlagot teljesített. Ifiként a Djurgårdens IF-nél nevelkedett, ott mutatkozott be a felnőttek között is. A Djurgårdens mellett szerepelt a Väsby IK, az Almtuna IS, a Leksands IF és a Brödernas/Väsby együtteseiben.
Nyári játékosmozgások a Csíkszeredai Sportklubnál
Érkezett: Bíró Gergő, Silló Arnold, György Szilárd, Kedves Tamás, Kovács Előd, Kristó Csongor, Márton Botond, Both Péter és Fredrik Forsberg.
Távozott: Matt O’Connor, Erik Svetina, Spencer Asuchak, Sofron István, Karel Kubát, Jevgenyij Szkacskov, Aidan Brown és Reisz Áron.
Maradt: Rokaly Norbert, Rokaly Szilárd, Részegh Tamás, Péter Balázs, Láday Tamás, Salló Alpár, Gecse Hugó, Ferencz-Csibi Róbert, Bajkó Csongor, Ambrus Levente, Simó Joel-Ábel, Adorján Attila, Becze Tihamér, Fodor Csanád és Eduard Cășăneanu.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!