Román állampolgárságot szerzett játékosként érkezik Gyergyóba két 30 éves játékos – jelentették be a klub vezetői szezonnyitó sajtótájékoztatójukon csütörtök délután.
Az orosz hátvéd, Timur Raszulov és az amerikai csatár, Phil Bushbacher egyaránt ismerős lehet a szurkolók számára,
több évig szerepeltek Galacon, de több Erste-ligás együttesben is megfordultak.
Az előző idényben a francia második ligás Caen csapatát erősítették. Itt Raszulov 25 meccsen hátvéd létére 18 pontot termelt, míg Bushbacher 26 mérkőzésen 29-szer volt pontszerző. Mivel román állampolgárok, hazaiaknak számítanak, azaz nem foglalnak el légióshelyet a keretben.
Csíki Zoltán a harmadik új GYHK-igazolás. A 25 éves hátvéd a Hokiklub Budapest együttesétől tér haza Székelyföldre, korábban két évig Brassóban játszott.
A klubvezetők bejelentették, hogy két légiós, Pavel Vorobjev és Igor Bobcek aláírta új szerződését, így ők a 2019–20-as idényben is a GYHK játékosai lesznek. Közölték, ők ketten voltak azok, akikkel szerződést akartak hosszabbítani.
A sajtótájékoztatón jelen volt Mikael Tisell, a GYHK korábbi edzője is. Elmondta, nagyon jól érezte magát Gyergyószentmiklóson, szeretett a csapattal dolgozni, és továbbra is folytatta volna itt a munkát, de családi okok miatt kénytelen volt a hazatérés mellett dönteni.
Azonban nem szakad el teljesen a csapattól, a felkészülési időszak előtti felméréseket még ő irányítja, hogy utódja már egy tiszta képet kapva folytathassa a munkát. A későbbiekben Tisell tanácsadóként vesz részt a klub életében.
A sajtótájékoztatón elhangzott, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy tapasztalt szakemberrel, és napokon belül bejelenthetik, hogy ki lesz a GYHK új edzője. Olyan edzőről van szó, aki az elképzelés szerint Mikael Tisell munkáját a lehető legmagasabb szinten tudja folytatni, és aki ki tudja hozni a maximumot a játékosokból.
További erősítések is kilátásban vannak, ezekről pedig az új edző elképzelései szerint fognak dönteni.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!