A házigazda kanadai hokisok az elődöntőben az oroszokon masíroztak át 5–0-s sikerrel, míg az amerikai válogatott a finneket gyűrte le nagy csatában, 4–3 arányban.
A tízcsapatos torna összes mérkőzését, így a helyosztókat is az Edmonton Oilers hazai meccseinek is otthont adó Rogers Place-ben rendezték, zárt kapuk mögött. A szerda hajnali döntő favoritjának a címvédő Kanada számított, ám a déli riválisok összehozták a meglepetést.
A kevésgólos fináléban a juharlevelesek nem tudták bevenni Spencer Knight kapuját, így az amerikaik számára Alex Turcotte és Trevor Zegras találata elegendőnek bizonyult az aranyéremhez. Utóbbi támadót, aki hét mérkőzésen 18 kanadai pontot termelt (7 gól, 11 assziszt) a vb legértékesebb játékosának választották.
Az Egyesült Államoknak ez volt az ötödik első helye az 1977 óta rendezett világversenyen, az örökrangsor élén Kanada áll 18 világbajnoki címmel.
A bronzmeccsen az oroszok szerezték meg a vezetést, a finnek azonban fordítani tudtak, majd a végén két üres kapus góllal biztosították be a harmadik helyet.
Az ifjúsági jégkorong-vb következő kiírását a tervek szerint szintén Kanadában rendezik meg egy év múlva.
Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.
A jégkorong Erste Liga hivatalos oldalán megjelentek a rájátszás hivatalos időpontjai, a negyeddöntő március 10-én kezdődik. A Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub már a legjobb nyolc között egymásnak feszül.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!