Pénteken az első harmadban 2-0-s előnyre tettek szert az első saját közönségük előtt játszott idei meccsükön, majd ezt a középső harmadban még hárommal növelték, lényegében eldöntve a mérkőzést. Az utolsó harmadra igazából egy kérdés maradt, azaz, hogy be tud-e találni a Sapientia U23. Gól ugyan született, de azt nem a zöld-fehér fiatalok szerezték, hanem az Ágyúsok voltak még kétszer eredményesek, így 7-0-al húzták be a 3 pontot.
Szombaton is hasonló volt a forgatókönyv, annyi különbséggel, hogy ezúttal Pelle Torstensson csapata eggyel kevesebbet lőtt, de a vendégek most sem tudtak eredményesek lenni. László Arnold kapus tehát mindkét nap hibátlanul teljesített.
A Háromszéki Ágyúsok jövő pénteken és szombaton a Csíkszeredai Sportklub vendégeként szerepelnek, míg a Sapientia U23 legközelebb Gyergyószentmiklóson játszanak november 15-én és 16-án.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!