Hirdetés

Átgázolt az Újpesten: megállíthatatlanul robog az élen a Brassói Corona

Újabb magabiztos sikert aratott a Brassói Corona
Fotó: Cătălina Zorojanu

Továbbra sem találják az ellenszert a Brassói Corona ellen: a Cenk alatti együttes vasárnap este 5–2-re múlta felül az Újpest csapatát, ezzel megőrizte hetek óta tartó veretlenségét, és magabiztos előnnyel vezeti a jégkorong Erste Liga tabelláját.

2026. január 11., 19:44

Nem túl biztató előjelekkel érkezett Brassóba az Újpest, hiszen a Corona sorozatban kilenc tétmérkőzést nyert meg, míg a budapesti alakulat az elmúlt két fordulóban vereséget szenvedett. A különbség már az első percekben megmutatkozott.

A hazaiak nagy lendülettel kezdtek, és hamar megszerezték a vezetést: David Levin a hetedik percben talált be, majd nem sokkal később ismét eredményes volt. Bors is feliratkozott a gólszerzők közé, Szabó Rácz ugyan gyorsan válaszolt, de negyedóra elteltével már 3–1 állt az eredményjelzőn.

Hirdetés

A második harmadban is támadásban maradt mindkét csapat, az újpestiek igyekeztek stabilizálni védekezésüket, tudva, hogy még maradt idejük a felzárkózásra.

A játékrész egyetlen találata azonban ismét a brassóiak nevéhez fűződött: Valchar növelte tovább a különbséget.

•  Fotó: Cătălina Zorojanu Galéria

Fotó: Cătălina Zorojanu

A záró felvonás álomszerűen indult a Corona számára: Van Wormer a 42. percben volt eredményes, ezzel végleg eldőlt minden érdemi kérdés. A folytatásban próbálkozott az Újpest és össze is jött a szépítés, de a hazaiak így is újabb fölényes győzelmet arattak.

A Brassói Corona két nap múlva, január 13-án már a román bajnokságban lép jégre, a Bukaresti Red Hawks otthonában.

Jégkorong Erste Liga:
Brassói Corona–Újpest 5–2 (3–1, 1–0, 1–1).
Gólszerzők: Levin (7., 11.), Bors (12.), Valchar (25.), Van Wormer (42.), illetve Szabó Rácz (15.), Luciani (50.).

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, Tizenhatodik hét

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Corona
28
21
1
1
5
126-80
66
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
28
19
1
0
8
119-67
59
3
Újpesti TE UTE
28
16
2
0
10
104-79
52
4
Debreceni EAC DEAC
27
12
3
6
6
103-74
48
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
28
11
3
2
12
83-78
41
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
28
10
1
2
15
80-93
34
7
Budapest JAHC BJAHC
27
7
4
4
12
83-89
33
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
27
7
1
3
16
71-111
26
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
27
3
2
0
22
64-162
13
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megütötte a játékvezetőt, egy évre eltiltották a játékost

Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.

A Székelyudvarhelyi Roseal nem érkezett meg a meccsre, a Balánbánya folytatta jó sorozatát

A harmadik játéknap mérkőzéseit rendezték az elmúlt hétvégén a Hargita megyei 4. Liga labdarúgó-bajnokságban. Három csapat veretlen még az idei kiírásban.

Székelyhon

Hajnali háromkor állították meg a rendőrök, s nem hiába

Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.

`
Krónika

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek

Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.

Krónika

Távozik Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet éléről

Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Főtér

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Ez is érdekelheti

Új szezon, régi rekordok – kis számmisztika az Erste Liga rajtja előtt

Pénteken már a 19. szezonját kezdi a magyar–román közös jégkorongbajnokság, az Erste Liga. A számok mögött pedig legalább annyi érdekesség van, mint amennyi a jégen várható.

Lett válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

A lett Kirils Galoha a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatában folytatja pályafutását. A 30 éves, jobbkezes támadó a DEAC együttesétől érkezik, ahol az elmúlt két Erste Liga-idényben meghatározó szerepet töltött be.

A két Adorján lehúzta a rolót, a legvégéig nyitott volt a Corona és a Steaua párharca

A brassói gárda csak utolsó perces üres kapus góllal tudta biztossá tenné a győzelmét a Steauával szemben a jégkorong Román Kupa elődöntőjében. A Corona végig dominált, de a főszerep a két Adorjáné volt.

Az Ágyúsokhoz szerződött a Sportklub korábbi orosz támadója

A 42 éves válogatott támadó jelentős KHL-tapasztalattal érkezik Háromszékre, de a romániai hokiban is komolyan letette már a névjegyét. A gólérzékeny jégkorongozó már a hétvégi Román Kupa négyes döntőjében is pályára léphet.

Debrecenben rajtol a Sportklub, még formálódik az Erste Liga-keret

Debrecenben kezdi az új idényt a Csíkszeredai Sportklub, de még formálódik Staffan Lundh együttese. A hazai játékosok névsora véglegesnek tűnik, légiós fronton azonban további erősítések várhatók.

A GYHK finn támadója átigazolt a Csíkszeredai Sportklubhoz

Tapasztalt légióssal erősítette meg keretét a Csíkszeredai Sportklub: a 34 éves finn támadó, Janne Väyrynen a következő idényben kék-fehérben folytatja pályafutását.

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

A Jegesmedvékhez szerződött a GYHK ponterős csatára

A DVTK Jegesmedvék bejelentette Dallas Gerads szerződtetését. A 30 éves amerikai csatár az elmúlt két idényt a Gyergyói Hoki Klubnál töltötte, amellyel kétszer is megnyerte a jégkorong Erste Ligát.

Fiatal tehetség tért haza, Lőrincz Konrád a Csíkszeredai Sportklubnál folytatja

Újabb saját nevelésű fiatal játékossal bővült a Csíkszeredai Sportklub kerete: Lőrincz Konrád hazatért, és a 2026–2027-es idényben a felnőttcsapatban bizonyíthat.

Rutinos hokissal erősödött az Ágyúsok hátsó alakzata

A Háromszéki Ágyúsok megszerezték a tapasztalt orosz-román kettős állampolgársággal rendelkező Timur Raszulov aláírását.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!