Nagyon egyoldalú volt a mérkőzés, nem volt egy súlycsoportban a Gyergyói Hoki Klub és a Dunaújvárosi Acélbikák. Bodó már az első cseréjében megszerezte a vezetést, és a szünetben már mesterhármasnál tartott. Mellette még Simon, Szigeti, és Horváth is eredményes volt, így 20 perc után 6-0-ra vezetett Szilassy Zoltán együttese.
A második harmadban 14 percig csak egyszer került a kapuba a korong, és a DAB örülhetett a gólnak, de nem sokáig, mert a vonalbírók videózás után megállapították, les előzte meg a találatot. Ami pedig sokáig nem jött össze a gyergyóiaknak ebben a játékrészben, végül sorozatban érkezett Horváth, Imre és Sárpátki gólja, aminek köszönhetően 9–0 lett az állás a második szünetre.
Mintegy 100 ditrói és remetei iskolás szurkolása tette igazán hangulatossá a meccset, és nagy ujjongással örültek Bodó negyedik találatának, aki így két számjegyűre növelte a GYHK góljai számát. Ezzel együtt beállította a 10–0-s végeredményt, azaz miután az első harmadban Rinne, úgy a 40 percet védő Csala is hibátlan maradt.
A Gyergyói Hoki Klubra vasárnap jóval nehezebb feladat vár, az UTE lesz a vendég Remete Ice Arénában.
| 2026. 09. 24. 18:30 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 7-1 | |
| 2026. 09. 24. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | DVTK Jegesmedvék DVTK | 1-1 | 1-2 |
| 2026. 09. 24. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Újpesti TE UTE | 5-2 | |
| 2026. 09. 24. 20:00 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Corona | 1-3 | |
| 2026. 09. 25. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 10-0 | |
| 2026. 09. 25. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-3 | 4-3 |
| 2026. 09. 25. 18:30 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | Újpesti TE UTE | 2-7 | |
| 2026. 09. 25. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Brassói Corona Corona | ||
| 2026. 09. 25. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Budapest JAHC BJAHC | ||
| 2026. 09. 27. 17:00 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Újpesti TE UTE | ||
| 2026. 09. 27. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | ||
| 2026. 09. 27. 18:30 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | DVTK Jegesmedvék DVTK | ||
| 2026. 09. 27. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Brassói Corona Corona | ||
| 2026. 09. 28. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Budapest JAHC BJAHC |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Újpesti TE UTE | 4 | 3 | 0 | 0 | 1 | 24-12 | 9 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 4 | 2 | 0 | 1 | 1 | 17-8 | 7 |
3 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3 | 1 | 1 | 1 | 0 | 10-9 | 6 |
4 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 3 | 1 | 1 | 0 | 1 | 13-11 | 5 |
5 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 4 | 1 | 1 | 0 | 2 | 15-20 | 5 |
6 | Brassói Corona Corona | 2 | 1 | 0 | 1 | 0 | 6-5 | 4 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 4-2 | 3 |
8 | Budapest JAHC BJAHC | 2 | 0 | 1 | 0 | 1 | 3-4 | 2 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 3 | 0 | 0 | 1 | 2 | 2-19 | 1 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2 | 0 | 0 | 0 | 2 | 6-10 | 0 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!