Nagyon fegyelmezett volt mindkét csapat a szombat esti döntőben, senki nem kockáztatott és elsősorban arra törekedtek, hogy ne hagyjanak levegőt az ellenfélnek. Így a szokásosnál kevesebb volt az igazi szép akció és veszélyes gólhelyzet. Nem is tudott nyomást helyezni egyik csapat sem a másikra az első harmadban. A húsz perc utáni 0–0 tökéletesen tükrözte a történteket.
A második harmad rosszul indult gyergyói szempontból, Valchar botjáról nagyon fura ívben pattant fel a korong és a tehetetlen Rinne mellett a kapuba hullt. Ezzel szerzett vezetést a Brassó.

Jöttek a kiállítások is, ezekből kettőt egymás után kapott a GYHK, négy percet kellett folyamatosan emberhátrányban védekeznie.
A második hátrány végén másodszor is betalált a hazai csapat, de ez nem lett érvényes gól, a lövés előtt ráütöttek Rinne kezére.
Nagy energiákat mozgósítottak a gyergyóiak, de a Corona védelme stabil volt, és Adorján is remekül teljesített.

Aztán Williams unta meg az eredménytelenséget, és négy brassói között magat áthámozva belőtte az egyenlítő gólt. Ezzel 1–1-es döntetlen volt 40 perc után.
A harmadik harmad olyan volt mint az első. Küzdelem, birkózás, kevés igazi helyzet. Maradt az 1–1. Jöhetett a hosszabbítás. Itt négy a négy ellen játszottak a csapatok. Az oda-vissza játék a 66. percben ért véget.
Egy tumultus során Adorján alatt becsúszott a korong a brassói kapuba, Császár volt a gólszerző.

Jöhetett az ünneplés a gyergyói szektorban. Sőt kétszer is ünnepelhettek a piros-fehérek, ugyanis több percig tartó videózás után jött az ítélet: érvényes volt a találat. Ezzel a Gyergyói Hoki Klub megvédte a címét, Románia bajnoka 2026-ban is.
Jégkorong, romániai bajnokság, döntő:
Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub 1–2 (0–0, 1–1, 0–0, 0–1).
Gólszerzők: Radim Valchar (21.), illetve Owen Williams (35.), Császár Hunor (66.).
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!