HIRDETÉS

Aranygóllal nyert a Sportklub

Fotó: Gecse Noémi

2018. március 28., 21:36

Második hazai mérkőzését is megnyerte a Csíkszeredai Sportklub a román jégkorongbajnokság döntőjében. A csíki kék-fehérek szerdán este hosszabbítás után, Farkas Tamásnak a ráadásban lőtt találatával győztek 6–5-re a Brassói Corona ellen. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc szombaton és vasárnap Brassóban folytatódik.

2018. március 28., 21:36

Kemény harcot, nagy küzdelmet hozott a szerda esti mérkőzés első harmada, gól azonban nem született, pedig a Sportklub kétszer is emberelőnyben játszhatott.

A második harmadban beindult a gólzápor, a 24. percben a Brassó már 2–0–ra vezetett, de a Sportklub egy percen belül két gólt szerzett, és egyenlített (2–2). A harmad közepén egy távoli brassói lövés bepattant a csíki kapuba, de Fabus emberelőnyös találatával erre is tudott a hazai együttes válaszolni. 

HIRDETÉS
•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Belov 32. percben szerzett góljával először vezettek a kék–fehérek (4–3). A Corona kapust cserélt, Tőke helyére Polc állt be, ami jót tett a vendégeknek, mert két brassói gól következett, tehát a

második szünetben a vendégek pihenhettek előnyben (4–5).

Nagyot küzdöttek a csapatok a harmadik harmadban is, a játékrész két legnagyobb helyzetét a házigazda Sportklub alakította ki, az 55. percben Szcsasztlivij egy hatalmas bombalövéssel kiegyenlített, majd Polc, a brassói kapus nagy bravúrral védte Valchar ziccerét.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A ráadásban négy a négy ellen játszottak a csapatok, a 67. percben emberelőnybe került a Sportklub, a Brassónál jégkorongozó Nagy Istvánt 2+2 perces kiállítással sújtották, az emberelőny végén pedig a csíkiak Farkas Tamás góljával a 71. percben eldöntötték a mérkőzést (6–5).

Jégkorong, román bajnokság, döntő, 2. mérkőzés:
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 6–5 – hosszabbítás után (0–0, 4–5, 1–0, 1–0),
gólszerzők: Pjotr Szcsaszlivij (25. és 55. perc), Salló Alpár (25.), Peter Fabus (30.), Vjacseszlav Bjelov (32.) és Farkas Tamás (71.), illetve illetve Gyenisz Zabludovszkij (23.), Jere Ölander (24.), Bíró Gergő (28.), Braden Walls (34.) és Mihály Árpád (39.).
A mérkőzést középen fehéroroszországi bírók vezették, a vonalbírók pedig Cristian Filip és Mihai Paul voltak.

Összesítésben: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 2–0
1. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 9–7 (2–1, 4–4, 3–2)
2. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 6–5 – hosszabbítás után (0–0, 4–5, 1–0, 1–0)
3. mérkőzés: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (március 31., szombat, 18.30)
4. mérkőzés: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (április 1., vasárnap, 18.30)
5. mérkőzés (ha kell): Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (április 3., kedd, 18.30)
6. mérkőzés (ha kell): Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (április 5., csütörtök, 18.30)
7. mérkőzés (ha kell): Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (április 7., szombat, 18.30).

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Simó bombagólokat lőtt, a végjátékban a szerencse is az SZFC mellé állt

Megfordította az állást a Székelyudvarhelyi FC idegenben, a harmadikot nem tudta rápakolni, a végjátékban pedig a CSM Vaslui megszerezhette volna a győzelmet.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Krónika

Dübörgő járművek az erdő csendjében. Illegális és több szempontból veszélyes, mégis sokan terepjáróznak a természetben

Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

Majoross Gergely: felelősség a határon túli szurkolókhoz is tartozni

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya az U25-ös csapattal a Rusty Kupán elért győzelem után kiemelte: a fiatalok nemcsak szakmailag léptek előre, hanem megtapasztalták, milyen felelősség a határon túli szurkolókhoz tartozni.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!