A Debrecen elleni vereséget követően a Gyergyói Hoki Klub a Tüskecsarnokban folytatta a jégkorong Erste Liga alapszakaszát. Vasárnap délután a Ferencváros vendége volt a székelyföldi együttes.
Nagyon szép dolgokat láthattunk a GYHK-tól az első harmadban. Az első perceket ugyan a Ferencváros dominálta, de a védelem állta a sarat, és a kemény ütközésekre kemény ütközésekkel válaszoltak a piros-fehérek.
Egy súlyosabb bodicsek után Jonest provokálta Pavuk, de hamar rájöhetett, hogy ez nem jó ötlet, az amerikai bekk két ütéssel a jégre küldte. Az affér mindkét résztvevője végleges fegyelmit kapott.
Jones 2 percet is, de az emberhátrányt gond nélkül kivédekezték Gógáék. Két FTC kiállítás következett, az első nem hozott változást, de a másodiknál megszerezte a vezetést a gyergyószentmiklósi együttes: Cooke vette észre, hogy az ellenfél cserél és szabad az út, indította a Fradi kék vonalán álló Szigetit, aki a kapu elé érkező St-Amant elé passzolt, aki kapásból védhetetlenül vágta a hálóba a korongot (0–1).
Előnnyel mehetett pihenőre a Gyergyói HK, de lényeges az is, hogy most már nem csak momentumokat láthattak tőlük a szurkolók, hanem igazán jó, gyors és tudatos hokit mutatott a csapat.
A második harmad elején Szabó nagy ziccere maradt ki, nem sokkal később a zöld-fehérek büntettek, egy gyors ellentámadás végére Kulmala tett pontot góllal (1–1).
Láthattunk egy újabb verekedést, Sarcia és St-Amant között. Ezúttal nem járt végleges fegyelmi, ahogy Jonesék esetében történt. Az ökölpárbajban a gyergyói csatár győzött volna pontozással, a harmadot azonban inkább az FTC uralta, egymás után két emberhátrányt is ki kellett védekeznie a piros-fehéreknek. Sikerült, 1–1 maradt az állás a második szünetre.
A harmadik harmad hozta a leglátványosabb hokit, mindkét csapat előtt nagy lehetőségek voltak, de Cooke és Arany hozta a bravúrokat, maradt a döntetlen.
A hosszabbításban a GYHK akár négyszer is eldönthette volna a találkozó sorsát, St-Amant, Koskiranta, Szabó és újra St-Amant botján volt a gól, de Arany mindenhol ott volt.
Aztán 1 másodperccel a végső dudaszó előtt Koskiranta még egyszer megpróbálta, Átverekedte magát a Fradi hármasán és belőtte a győztes találatot.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!