Az NHL-ben játszók részvételével zajló olimpián ez volt a harmadik Kanada–Egyesült Államok finálé, 2002-ben és 2010-ben is a juharlevelesek nyertek. Az amerikaiak éppen 16 évvel ezelőtt játszottak legutóbb finálét, és 1980 óta nem szereztek olimpiai aranyérmet.
Egy évvel ezelőtt az NHL-es szervezésű Négy Nemzet Tornán Kanada győzött hatalmas csatában az ősi riválissal szemben – volt olyan meccsük, amelyen több verekedés is volt –, az amerikaiak azóta „fenik a fogukat” és üzengetnek, hogy most végre elkapják majd ellenfelüket.
A háromszoros Stanley Kupa-győztes, kétszeres olimpiai bajnok – a 2010-es döntőt hosszabbításban eldöntő – Crosby nem jött rendbe a negyeddöntős lábsérülésből, és kimaradt a keretből.
Milánóban az amerikai-kanadai női finálét csütörtökön az előbbiek nyerték hosszabbítás után.
Hatalmas ütközésekkel kezdődött a finálé, majd amikor éppen hat perc telt el, Boldy kiugrott, és fonákkal higgadtan a jobb alsó sarokba csúsztatott. A feszültség tapintható volt, sokat hibáztak mindkét oldalon, de a két kapus, Hellebuyck és Binnigton mindent védett, előbbi az NHL-pontlistát vezető McDavid szólóját is fogta.
Kanada kettős emberelőnyben sem volt képes egyenlíteni. Amire aztán a 39. percben került sor, amikor Makar pontosan lőtte ki a hosszú sarkot. A szünet előtti pillanatokban az egyik amerikai lövés a kapuvason is csattant. A harmadik harmad Hellebuyck elképesztő védéseivel kezdődött, az 50. percben pedig MacKinnon – aki az elődöntőt eldöntötte – egy üres kapus ziccerben rontott, majd az amerikai hátvéd, McAvoy a gólvonalról tisztázott, azaz Kanada többször is centiméterekre volt a vezetést jelentő találattól.
Bennett a hajrában két plusz két perc kiállítást kapott, de ez kimaradt, sőt, még ez alatt az amerikaiaktól is kiállítottak és a Kanada került fórba, de ez is ugyancsak gól nélkül telt le. Jöhetett a hosszabbítás, ami Binnington bravúrjával indult, de kevéssel később Jack Hughes lövésével szemben már tehetetlen volt.
Az Egyesült Államoknak ez a harmadik aranyérme (1960, 1980, 2026), de ezt megelőzően mindkétszer hazai jégen, Squaw Valley-ben, illetve Lake Placidben diadalmaskodott.
Kanadának maradt a kilenc aranyérme (1920, 1924, 1928, 1932, 1948, 1952, 2002, 2010, 2014), ezzel holtversenyben maradt az élen a szovjet-orosz csapattal (1956, 1964, 1968, 1972, 1976, 1984, 1988, 1992, 2018).
Frfi jégkorong, döntő:
Egyesült Államok–Kanada 2–1 (1–0, 0–1, 0–0, 1–0), hosszabbítás után.
gól: Boldy (7.), J. Hughes (62.) illetve Makar (39.)
A 3. helyért: Finnország–Szlovákia 6–1.
Olimpiai bajnok, Egyesült Államok (Jeremy Swayman, Jackson LaCombe, Brady Tkachuk, Zach Werenski, Jack Eichel, JT. Miller, Matt Boldy, Brock Faber, Noah Hanifin, Vincent Trochek, Matthew Tkachuk, Dylan Larkin, Charlie McAvoy, Brock Nelson, Jake Oettinger, Auston Matthews, Connor Hellebuyck, Quinn Hughes, Jake Guentzel, Tage Thompson, Jaccob Slavin, Kyle Connor, Jake Sanderson, Jack Hughes, Clayton Keller)
2. Kanada (Travis Sanheim, Devon Toews, Cale Makar, Sam Bennett, Nick Suzuki, Sam Reinhart, Bo Horvat, Macklin Celebrini, Thomas Harley, seth Jarvis, Shea Theodore, Nathan MacKinnon, Darcy Kuemper, Brandon Hagel, Tom Wilson, Josh Morrissey, Logan Thompson, Jordan Binnington, Colton Parayko, Mark Stone, Brad Marchand, Sidney Crosby, Drew Doughty, Mitch Marner, Connor McDavid)
3. Finnország (Olli Määttä, Mikko Lehtonen, Henri Jokiharju, Anton Lundell, Sebatian Aho, Esa Lindell, Roope Hintz, Eetu Luostarinen, Eeli Tolvanen, Kevin Lankinen, Nikolas Matinpalo, Joel Armia, Miro Heiskanen, Erik Haula, Rasmus Ristolainen, Artturi Lehkönen, Mikael Granlund, Joonas Korpisalo, Juuse Saros, Niko Mikkola, Kaapo Kakko, Teuvo Teräväinen, Oliver Kapanen, Joel Kiviranta, Mikko Rantanen)
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!