A gyergyóiak diktálták a tempót az első harmadban, élesebbek voltak, mint a kék-fehérek, már a legelején munkát adtak Adorjánnak. A csíki kapus a 10. percig tudta megőrizni a ketrecét érintetlenül,
akkor azonban nagy nyomás nehezedett a Sportklub védőharmadára, rá is tudtak cserélni az elfáradt sorra és Ádám Zsolt megmozdulása meghozta vezető gólt a Gyergyói Hoki Klubnak.

A továbbiakban is a GYHK támadott többet, gyakran nehéz helyzetbe hozva a csíki védelmet, majd a szünet előtt egy perccel Imre csinált helyet Vayrynennek, aki védhetetlenül bombázta be a másodikat (2–0).
A második húsz percben jöttek a kiállítások is mindkét oldalon, és ebben a játékban a Sportklub tudott több energiát mozgósítani, stabilan, határozottabban védekeztek és keresték a gyergyóiak hibáit.
Ebből előbb Becze használt ki egyet középen kiugorva, majd a játékrész végén Fodor talált be emberelőnyben.

2–2-nél fordultak a felek a harmadik harmadra, és ez volt az állás 60 perc után is. Nagy küzdelem, birkózás folyt a jégen, senki nem kímélte magát, harc folyt minden korongért. Éppen csak a gól hiányzott. Többször millimétereken múlt, hogy eldőljön a találkozó.
A hosszabbításban mindkét csapat főleg a biztonságra törekedett, hiszen ilyenkor egy hiba egyenlő a vereséggel. Az első nagy esélye Haaranennek volt, de szólója kimaradt, majd Rokaly Szilárd és Becze akciójából sem lett gól.

Aztán Haaranen a 69. percben kapásból felvágta korongot a Sportklub felső vasa alá. Tombolhatott a piros-fehér szurkolótábor.
A GYHK győzött a székely rangadón a romániai bajnokság elődöntőjében és vasárnap este egy újabb trófeát szerezhet, egy olyant amit még gyergyói felnőtt férfi jégkorongcsspat sosem nyert meg eddig.

A mérkőzés után megkérdeztük a két vezetőedzőt.
Jégkorong romániai bajnokság, elődöntő
Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub 3–2 (2–0, 0–2, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Ádám Zsolt (10. perc), Janne Vayrynen (19.), Matias Haaranen (69.), illetve Becze Tihamér (28.), Fodor Csanád (36.).
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!