Hirdetés

A vártnál jóval nehezebben gyűrte le az Acélbikákat a GYHK

Nagyot küzdött a győzelemért a gyergyói gárda
Fotó: Szász Adorján

Kilencgólos meccset játszott a Gyergyói Hoki Klub és a Dunaújvárosi Acélbikák. Eggyel többet szereztek a gyergyóiak így folytatják hibátlan győzelmi sorozatukat.

Álmosan kezdte a mérkőzést a GYHK, nem úgy ment a játék, ahogy a korábbi meccseken, pláne nem úgy, ahogy egy hete, amikor 11 gólt lőttek Dunaújvárosban.

Ugyan három gyergyói találat most is született az első harmadban, de kettőt lőttek az újvárosiak is.

Hirdetés

A második harmadban pedig rengeteg gyergyói lövést, veszélyes akciók sorát láthatta a Remete Ice Aréna közönsége, ezek pedig mind kimaradtak. A legjobb kísérletek is elakadtak Bejó kapusban, vagy a kapuvasban. Aztán Bodó büntetőlövésből tudta eggyel növelni a különbséget. Ez a különbség pedig két perc alatt elfogyott harmadik harmad derekán. A GYHK játszott fölényben, de váratlanul egyenlített a DAB.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Kicsit meghűlt a levegő a csarnokban, de aztán Gerads egyéni megmozdulása meghozta az újabb gyergyói vezetést, és ez már győztes gól is lett.

Végül 5–4-re nyert a Gyergyói Hoki Klub, és őrzi hibátlan mérlegét az Erste Ligában. Jövő péntektől újabb kihívás vár Markus Juurikkala csapatára: a Kontinentális Kupa tornaházigazdái lesznek.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Dunaújvárosi Acélbikák 5–4 (3–2, 1–0, 1–2).
Gólszerzők: Fejes Nándor (7.), Owen Williams (8.), Chris Bodó (19., 37.), Dallas Gerads (51.), illetve Nicola Murgic (3., 49.), Strenk Olivér (20.), Elmeri Vuoksiala (51.).

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, Ötödik hét

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
9
9
0
0
0
53-15
27
2
Brassói Corona Corona
10
6
0
0
4
34-32
18
3
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
9
4
1
1
3
28-24
15
4
Újpesti TE UTE
7
4
1
0
2
29-25
14
5
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
9
4
0
1
4
25-32
13
6
Debreceni EAC DEAC
9
2
0
3
4
28-30
9
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
8
2
1
0
5
21-28
8
8
Budapest JAHC BJAHC
9
2
1
0
6
25-34
8
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
8
1
1
0
6
23-46
5
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Még sokat érhet a kínaiak ellen szerzett pont a romániai hokiválogatottnak

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Bevitte a végső döfést, megvédte címét az Erste Ligában a Gyergyói Hoki Klub (videóval)

Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.

Az edzők egyetértettek, ez a győzelem ugyanannyit ér, mint egy hosszabbításos siker (videóval)

Kiütéssel nyerte meg a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzését a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen, és egy lépésre került a címvédéstől. A két együttes vezetőedzője úgy véli, a gólkülönbség nem mérvadó, a párharc még nincs lefutva.

Átgázolt a Coronán, meccslabdához jutott a Gyergyói HK a döntőben

Három végtelenül kiélezett meccs után nagyon egyoldalú lett a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzése. A gyergyóiaknak az első szünet után minden összejött és végül 7–0-ra győztek, ennek köszönhetően pedig 3:1-re vezetnek összesítésben.

Ezúttal sem bírtak egymással, újra ráadásban döntött a GYHK és a Corona

Továbbra is rendkívül kiélezett a jégkorong Erste Liga döntője, a harmadik mérkőzésen is hosszabbításra volt a szükség a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona között. A fordulatos csatából a címvédő jött ki győztesen és átvette a vezetést összesítésben.

Másodszor is aranygól kellett az Erste Liga döntőjében

Ha lehetne döntetlen mérkőzés az Erste Liga rájátszásban, akkor a döntő második meccse az lett volna. De valahogy el kellett dőljön, és ezúttal a Brassói Corona lőtte az aranygólt, ezzel kiegyenlítette a Gyergyói Hoki Klub elleni finálét.

A Corona kifogásolja a játékvezetést, vizsgálatot kér az Erste Ligától

Az Erste Liga döntőjének első mérkőzését követően több kritika érte a játékvezetést, a Brassói Corona pedig hivatalos úton is jelezte kifogásait a ligának.

Apró hibák döntöttek a Corona–GYHK csata első meccsén – így látták az edzők

Rendkívül kiélezett csatát vívott egymással a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, amely csak hosszabbítás után dőlt el. Mindkét vezetőedző kiemelte: apró hibák és speciális játékhelyzetek döntöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!