HIRDETÉS

A Sportklub szerezte meg a pontokat Gyergyóban

Fotó: Vaduva István/GYHK

2019. december 27., 22:21

Zsúfolásig telt a gyergyószentmiklósi jégcsarnok: a Román Kupa emlékezetes székely döntője után egy héten belül ismét összecsapott a Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub. Két kiegyenlített harmad után a harmadikban jobbnak bizonyult a vendégcsapat és négygólos különbséggel szerezte meg a pontokat.

2019. december 27., 22:21

A Nélküled közös eléneklésével indult székely hokirangadó, amelynek első harmadában egyik csapat sem kockáztatott, akár a Román Kupa döntőjében, ezúttal is a biztonságos védekezésre fektették a hangsúlyt. Igazán nagy helyzetek nem is nagyon voltak emiatt az első játékrészben.

A második harmad 22. percében kettős emberelőnybe került a GYHK és Góga szerezte meg a vezetést: Jones passzával maradt egyedül középen, Lászlóval szemben és a ziccerben nem hibázott. A piros-fehér drukkerek öröme azonban keveset tartott, három perc múlva Salló kék vonalról leadott lövése jutott át a kapu elé tömörült játékosok között és megpattanva akadt be Ruczuj ketrecébe.

•  Fotó: Vaduva István/GYHK Galéria

Fotó: Vaduva István/GYHK

A Sportklub a harmadik harmad elején fordította a maga javára a mérkőzést.

Gecse lőtt a kapu elé, és ott Farkas botjáról pattant a korong védhetetlenül a kapuba. Ott volt az egyenlítési lehetőség a Rupert testvérek előtt, de Ryan meglepetés passzára Matt nem reagált, és így oda lett a helyzet.

Egy perc múlva pedig már kettővel ment a Sportklub. Harmadszorra is megismétlődött a jelenet: kékvonalas lövés takarásból, megpattanó korong, gól. Megint Salló lőtt és ezúttal Rokaly volt szemfüles. Itt Ruczuj cserét kért, Szakács lépett a gyergyói ketrec elé. A piros-fehéreket ez láthatóan megtörte, már nem ment úgy játék, mint ahogy addig 40 percen át.

Ideges lett a társaság, hibák és kiállítások követték egymást.

Az 55. és az 57. percben kétszer is Kuljas révén voltak eredményesek a kék-fehérek, így lett 1–5 a végeredmény. Az utolsó gólt megelőzte Jones végleges kiállítása, aki fellökte a közéje és a korong közé kerülő Csomortáni játékvezetőt.

•  Fotó: Vaduva István/GYHK Galéria

Fotó: Vaduva István/GYHK

A Sportklub megérdemelten nyerte az utolsó idei hatpontos székely rangadót, jobb helyzetkihasználásának köszönhetően. A gyergyóiak az első két harmadban tudtak egyenlő ellenfelei lenni a vendégeknek.

Jégkorong Erste Liga és romániai bajnoki alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub 1–5 (0–0, 1–1, 0–4).
Gólszerzők: Góga Attila (23.), illetve Salló Alpár (26.), Farkas Tamás (43.), Rokaly Szilárd (44.), Gyenisz Kuljas (55., 57.).
Kiállításpercek: 35–10 (ebből a gyergyói Mitchell Jonesnak 25 perces végleges büntetés).
Kapura lövések: 26–46.

Az Erste Liga állása:
1. Csíkszeredai Sportklub 31 23 5 1 2 150–73 80
2. FTC-Telekom 28 16 4 4 4 114–63 60
3. Dunaújvárosi Acélbikák 30 17 – 3 10 113–83 54
4. Brassói Corona 28 15 2 4 7 115–87 53
5. Debreceni EAC 28 14 3 1 10 95–77 49
6. Gyergyói HK 28 9 4 1 14 77–84 36
7. Újpesti TE 29 9 3 3 14 98–110 36
8. Fehérvári Titánok 28 9 2 – 17 74–111 31
9. Hokiklub Budapest 28 5 – 5 18 65–131 20
10. Schiller-Vasas 28 2 1 2 23 57–140 10

A további program
Szombat: 18.30-tól Brassó–Vasas és Fehérvári Titánok–Hokiklub Budapest, 19 órától Ferencváros–Újpest.
Vasárnap: 18.30-tól Gyergyói HK–Vasas, 19 órától Debrecen–Dunaújváros.
Hétfő: 18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói HK, 19 órától Dunaújváros–Ferencváros, Újpest–Fehérvári Titánok és Hokiklub Budapest–Debrecen.

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Székelyhon

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába

Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!