A csapatnevezési határidőig nyolc magyarországi és két erdélyi együttes nyújtott be érvényes nevezést a következő bajnoki évadra – adta hírül az Erste Liga hivatalos honlapján.
A nagy hiányzó a Brassói Corona lehet, a tavalyi kiírás döntőse nem rendelkezik érvényes nevezéssel.
A legutóbbi három idényt a szlovák Extraligában töltő DVTK Jegesmedvék ellenben igen. A miskolci klub esetében fontos kiemelni, hogy még nem zárultak le a szlovák féllel folytatott tárgyalásaik, így elképzelhető, hogy mégsem csatlakoznak a magyar bázisú nemzetközi ligához.
A Román Jégkorong Szövetség (RJSZ) tájékoztatása szerint ugyanakkor e heti éves közgyűlésük azzal a feltétellel járult hozzá az erdélyi csapatok részvételéhez, ha az Erste Liga mindhárom klubjuk nevezését befogadja, ellenkező esetben egyikük sem lehet részese a versenysorozatnak.
A liga a román szövetség ultimátumként értelmezhető feltételét visszautasítja, mert egy olyan klub nevezését, amely azt határidőig nem nyújtotta be, sőt mulasztását az RJSZ döntését követően sem pótolta, lehetetlen befogadni.
Az Erste Liga vezetése hivatalos formában tájékoztatta az RJSZ-t arról, hogy a ligába való nevezés szabályai rögzítettek, valamennyi résztvevő számára előzetesen ismertek, így örömmel fogadják mindazon sportszervezetek csapatait, amelyek ezeknek a szabályoknak megfelelnek – áll a liga közleményében.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!