A jégkorong Román Kupa vasárnapi fináléja után a díjátadó ceremónián jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy március 22-án és 23-án a Sepsi Aréna ad helyet majd a romániai jégkorongbajnokság final fourjának is. Így lesz még egy főpróba a Divízió 1/A világbajnokság előtt.
Már az elődöntők napján, szombaton is kevés üres helyet lehetett látni a Sepsi Aréna nézőterén, másnap pedig zsúfolásig telt a csarnok. A nézőszám tekintetében tehát igencsak sikeres volt az esemény. Miklós Ervin a Háromszéki Ágyúsok elnöke nyilvánvalóan pozitívan értékelt:
„Ezt a final fourt mi Ágyúsok nyertük meg. Úgy gondolom ezzel a sikeres tornával megalapoztuk a háromszéki jégkorong továbblépését.
– fogalmazott a Székely Sport kérdésére válaszolva.
„Jó esélyünk van arra, hogy mi legyünk a négyes döntő egyik résztvevő csapata, de ha esetleg mégsem jutnánk be, akkor is egy nagyon sikeres torna lesz itt Sepsiszentgyörgyön, ami jól fogja szolgálni a legfontosabb célunkat: a jégkorong népszerűsítését Háromszéken” – nyilatkozta az Ágyúsok elnöke.
Miklós elmondta még, hogy nagyon sok apró hibával szembesültek a két nap alatt, de meglátása szerint jó is hogy ezek most ütköztek ki, mert már tudják, hogy mit és hogyan kell javítani. Olyan váratlan helyzet is volt, amire nem lehet rákészülni, de erre is jól reagáltak. Szombaton egy brassói szurkoló félrenyelt, és majdnem megfulladt, de a rendezők gyors reagálásának köszönhetően sikerült megmenteni az életét.
A romániai jégkorongbajnokság alapszakaszában minden csapat 6 mérkőzést vív az alapszakaszban mindenkivel azaz összesen 36 mérkőzést játszik minden együttes. Biztosnak látszik a Gyergyói Hoki Klub, a Brassói Corona és a Csíkszeredai Sportklub részvétele, a negyedik helyért még nagy harc folyik az Ágyúsok és a Steaua között.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!