A gyergyószentmiklósi klub tájékoztatása szerint mindkét találkozó 18.30-kor kezdődik, és ezekről nem lesz élő közvetítés.
A hétvégén két újabb mérkőzés következik a gyergyóiaknak, azonban ezek már jóval erősebb ellenfelekkel: pénteken Brassóban a Corona vendégeiként lépnek pályára az Erste Ligában és a romániai bajnokságban is jegyzett összecsapáson, majd vasárnap Gyergyószentmiklóson a Csíkszeredai Sportklubot fogadják.
A GYHK hazai mérkőzéseire 10 lejért vásárolható belépő, illetve nőknek, gyerekeknek és nyugdíjasoknak kedvezményesen 5 lejbe kerül.
A romániai bajnokság hétvégi fordulójában két egyetemista alakulat, a Sapientia U23 és a Bukaresti Sportul Studențesc csapott össze Csíkkarcfalván, mindkét találkozón a székelyföldiek győztek. A nagyobb múlttal rendelkező bukarestiek a hat harmadból csak egyet tudtak megnyerni, az első mérkőzés első játékrészét 1–0-ra hozták, a folytatásban a Sapientia U23 uralta a felcsíki műjégpályán megrendezett összecsapásokat.
Román jégkorong-bajnokság, alapszakasz:
Sapientia U23–Bukaresti Sportul Studențesc 5–1 (0–1, 3–0, 2–0) és 10–2 (3–1, 4–0, 3–1).
Gólszerzők: Szabó Zsolt, Gecse Olivér, Ilyés Tamás, Szentes Szilárd és Silló Huba 2–2, Simon Roland, Simon Előd, Ivácsony Roland, Szopos Ottó és Antal Hunor, illetve Fetés Róbert 2 és Marius Haba.
A játéknap regáti mérkőzésein:
Galaci CSM–Bukaresti Steaua 5–3 és 9–3.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!