A magyar utánpótlás-bajnokságokban eddig is hordani kellett a nyakvédőt, a következő szezontól pedig minden korosztály számára bevezetik a viselését. A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöksége legutóbbi ülésén döntött a Versenyszabályzat változtatásáról, ennek értelmében
a 2024/2025-ös szezontól korosztályra és nemre való tekintet nélkül minden sportoló számára kötelező lesz a nyakvédő viselése. Az MJSZ addig is erősen ajánlja a nyakvédő használatát a felnőttek számára is.
Nagy Attila, a Román Jégkorong-szövetség elnöke nagyon fontosnak tartja a nyakvédő használatát, erről a legközelebbi, jövő héten esedékes gyűlésén dönt a FRHG-vezetősége.
„Előterjesztettük a nyakvédő használatával kapcsolatos javaslatunkat a szövetség vezetőtestülete elé, erről jövő héten esedékes gyűlésünkön fogunk dönteni.
már beszéltünk erről a klubokkal, de valószínű, hogy a magyar bajnokságokhoz hasonlóan csak a jövő szezontól lesz kötelező” – nyilatkozta Nagy Attila a Székely Sportnak,
aki fontosnak tartotta kiemelni, hogy a játékosok valóban olyan felszerelést használjanak, ami véd is.
Nagy Attila szerint egy nyakvédő ára 15 és 25 euró között van.
A korábban az NHL-es Pittsburgh Penguinsben is szereplő Adam Johnsonnak, a Nottingham Panthers játékosának október végén a Sheffield Steelers otthonában rendezett meccsen egy ütközést követően egy korcsolyapenge elvágta a nyakát. A pályán elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!