HIRDETÉS

A második harmadban kijött a különbség

Letudta a meccset a GYHK

2019. március 15., 21:39

Hatodszor csapott össze a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23. A péntek esti mérkőzésen sem született meglepetés, egy szoros első harmad után elhúztak a piros-fehérek és végül tízgólos különbséggel húzták be a kötelező pontokat.

2019. március 15., 21:39

A Sapientia U23 első szezonja szemlátomást beváltja a reményeket, a törekvő, lelkesen hokizó fiatalok számára a cél, hogy idén minél több tapasztalatot, játékidőt gyűjtsenek a felnőtt mezőnyben, ami megalapozhatja számukra, hogy bekerülhetnek valamelyik Erste Ligás együttesbe.

HIRDETÉS

Mindent megtesznek, hogy kihozzák magukból a legjobbat és amennyire tudják, megnehezítsék a tapasztaltabb ellenfelek életét.

Ezúttal húsz percen át tudtak nehézségeket okozni a gyergyóiaknak. A GYHK az első percben megszerezte a vezetést Csergő góljával, majd Orbán is betalált. Gólt ünnepelhetett a Sapientia U23 is, éppen egy gyergyószentmiklósi játékos, Tódor Csaba volt eredményes. 2–1 volt az állás 20 az első szünetben.

A középső játékrész elején a gyergyóiak másodedzője, Donika duplázott, majd innen nem volt megállás. 40 perc után 8–1, a meccs lefújásakor 11–1 volt az eredmény.

A GYHK számára még négy mérkőzés maradt a romániai bajnokság alapszakaszában, három a galaci, és egy a brassói csapattal. Ezek időpontja még nem végleges.

A Sapientia U23 szombaton 18.30-tól és vasárnap 11-től egy-egy mérkőzést játszik a Sportul Studentesc együttesével Karcfalván. Számukra ezzel zárul az alapszakasz.

Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz:

Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 11–1 (2–1, 6–0, 3–0)
Gólszerzők: Csergő Hunor, Dmitrij Pesztunov és Vitalij Donika 2-2, valamint Barabás László, Orbán Szilárd, Ivácson Roland, Ferencz-Csibi Róbert, Ronert Timaru, illetve Tódor Csaba.

A nap másik mérkőzésén:

Galaci CSM–Brassói Corona 1–5 (0–1, 1–3, 0–1)
Gólszerzők: Denisz Zabludovszkij, illetve Daniel Tranca, Molnár Zoltán 2-2, Mikael Lidhammar.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

A székely rangadó helyett a budapesti hokiderbi a tévében

A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub csatája helyett az Újpest–Ferencváros összecsapást követhetjük hétfőn este a televízióban a jégkorong Erste Ligából. Tenisz, terepkerékpározás és kosárlabda, valamint angol és olasz foci még a programban.

Szétlövés döntött a csíkdánfalvi Tízesek Kupáján

Hétvégén zajlott a Felcsíki Műjégpályán a 20. alkalommal megszervezett csíkdánfalvi Tízesek Kupája. Az évről évre hagyományosan megszervezett jégkorongtornán az elmúlt húsz esztendőben több mint száz játékos – gyerek, ifjúsági és felnőtt – lépett jégre.

Megragadna az elitben a magyar jégkorong-válogatott

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya stábjával együtt szeretne olyan történelmi tettet végrehajtani, ami korábban még nem sikerült a nemzeti csapatnak.

A lelkesedés vezette győzelemre a Sportklubot

Ebben a szezonban először nyert a címvédő Brassói Corona ellen a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. Az erdélyi rangadót követően a két együttes szakvezetője nyilatkozott.

Ez nem kis bravúr a Sportklubtól, Brassóban legyőzte a Coronát

Remek védekezésének és a hajrában nyújtott eredményes támadójátékának köszönhetően a Csíkszeredai Sportklub szombat este győzni tudott a Brassó otthonában, a jégkorong Erste Ligában. Ebben a szezonban először nyertek a Corona ellen.

Több mint száz csíkdánfalvi szerepelt eddig a a falutízesek jégkorongcsatáján

Az év utolsó hétvégéje különleges eseményt tartogat a felcsíki hokikedvelők számára: Csíkkarcfalván rendezik meg a csíkdánfalviak hagyományos amatőr jégkorongtornáját, a falutízesek csatáját.

Rangadó volt a javából a GYHK és a Corona összecsapása – így látták az edzők

A címvédő Brassói Corona fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után 5–4-re győzött az éllovas Gyergyói HK vendégeként a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az erdélyi rangadó után az edzők nyilatkoztak.

A hosszabbításban gyűrte le a címvédő a Gyergyói Hoki Klubot

Roppant fordulatos és küzdelmes mérkőzést vívott karácsony másnapján a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona. A rendes játékidő nem hozott döntést, a végén a vendégek örülhetettek.

Egymás ellen játszanak az ünnepek alatt az erdélyi Erste Ligás hokicsapatok

Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Brassóban is lesznek jégkorongmérkőzések az ünnepek alatt, a találkozóknak dupla szorzójuk van, az Erste Liga mellett beszámítanak a román bajnokságba is.

Két játékosa szerződését meghosszabbította a Gyergyói Hoki Klub

A Gyergyói Hoki Klub játékoskerete jelentős részének lejár a szerződése a 2024–2025-ös szezon végén. A gyergyóiak már el is kezdték a csapatépítést a következő idényre, a napokban bejelentették Imre Patrik és Fejes Nándor szerződéshosszabbítását.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!