Hirdetés

A középszakasz utolsó meccsén Csíkban nyert a Corona, jöhet a négyes döntő

Kiütéses győzelmet aratott a Corona a Sportklub ellen a bajnokság középszakaszának utolsó meccsén.
Fotó: Borbély Fanni

Pörgős, gólgazdag mérkőzésen győzte le a Brassói Corona a házigazda Csíkszeredai Sportklubot a román jégkorongbajnokság középszakaszának utolsó játéknapján. A hazaiak csak a középső harmadban voltak partiban, ami kevés volt a kék-sárgák ellen.

A felsőház utolsó találkozóját rendezték kedd este a Vákár Lajos Műjégpályán, amelynek lelátói ezúttal félig sem teltek meg. A csíkiak keretéből Rokaly Norbert eltiltás, Salló Alpár sérülés miatt hiányzott, utóbbi a Final Four-t is kihagyja. A mérkőzés végeredménye döntötte el a hétvégi Final Four párosításait:

a Corona sikerével az elődöntőben a Sportklub a GYHK-val, míg a brassóiak a Háromszéki Ágyúsokkal találkoznak.

Hirdetés
•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Az első harmadban a Corona akarata érvényesült: a 6. percben Radim Valchar lekészítését David Levin pofozta a hazai hálóba (0–1). A barcaságiak irányították a játékot, a kék-fehérek néhány kontrával próbálkoztak, de az állás a szünetig nem változott.

A második játékrész elején ismét a vendégek találtak be: a 24. percben egy kékvonalas lövés után, Sebastien Piché asszisztjából Pavlo Boriszenko növelte az előnyt (0–2). A hazaiak gyorsan reagáltak: Márton Botond lövésének kipattanóját Kedves Tamás terelte Adorján mamutjai között a hálóba (1–2). Nem sokkal később emberelőnyből is betalált a Sportklub, Silló lövésének kipattanóját Reisz Áron vágta a jobb felsőbe (2–2).

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Az egál azonban nem tartott sokáig: Gecse Hugó végigszólózta a pályát és kilőtte a bal felsőt (2–3). A felpörgő középső harmad hajrájában Boriszenko duplájával ismét kétgólosra nőtt a különbség (2–4).

A záró harmad is vendégtalálattal indult, Levin a 41. percben már háromgólosra növelte az előnyt (2–5). Ezt követően Valchar és Nicholas Wong is feliratkozott a gólszerzők közé, így a Brassói Corona kiütéses győzelemmel zárta a középszakaszt (2–7).

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Román jégkorongbajnokság, középszakasz, felsőház:
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 2–7 (0–1, 2–3, 0–3).
Játékvezetők: Galusnyák Botond és Bándi Csaba, illetve Kacsó Dániel és Búzás Arnold.
Gólszerzők: Kedves Tamás (26.), Reisz Áron (30.), illetve David Levin (6., 41.), Pavlo Borysenko (24., 40.), Gecse Hugó (32.), Radim Valchar (49.), Nicholas Wong (53.).
Kapura lövések: 21–36.
Büntetőpercek: 6–6.

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, középszakasz, felsőház

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
13
0
1
2
75-33
49
2
Brassói Corona Brassó
16
10
0
1
5
77-49
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
4
3
0
9
46-70
21
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
6
0
2
8
62-65
20
5
Bukaresti Red Hawks Bukaresti Red Hawks
16
2
2
1
11
37-80
12
Brassói Corona: +6 pont
Bukaresti Red Hawks: +1 pont
Csíkszeredai Sportklub: 0 pont
Gyergyói Hoki Klub: +9 pont
Háromszéki Ágyúsok: +3 pont

A középszakasz zárómérkőzését követően kialakult a pénteken és szombaton a brassói jégcsarnokban megrendezendő román bajnoki négyes döntő párosítása és programja. A mérkőzéseket élőben közvetíti a TVR Sport.

Pénteken, az elődöntőkben:
15 órától GYHK–Csíkszeredai Sportklub,
19 órától Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok.

Szombaton:
15 órától bronzmérkőzés,
19 órától döntő.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!