Hirdetés

A korábbiaknál simábban nyert a GYHK a Sportklub vendégeként

Fotó: Borbély Fanni

Csíkszeredába költözött a jégkorong Erste Liga székely negyeddöntője, és az eddigi legsimább meccs zajlott szombaton este a Vákár Lajos Műjégpályán. A Gyergyói Hoki Klub idegenben is nyerni tudott, így hétfőn akár le is zárulhat a párharc.

A székely párharc harmadik felvonása gólnélküli harmaddal indult, a kapusok remekeltek, így Sándor-Székely, és Sárpátki nagy helyzete, illetve Becze kísérlete után sem jutott túl a korong a hálóőrökön.

Amit 20 percig hiányolhatott a közönség, azt a második harmad pótolta, amikor már négy találat is született. Rögtön az elején kettőt is szerzett a GYHK, az elsőt Williams lőtte egy 22 másodperc alatt kihasznált emberelőnyben, ami igazából egy gyors támadás volt, azaz nem klasszikus emberfóros akció. Mindjárt utána már Császár gólját is ünnepelhették a piros-fehér szurkolók, így nem egészen két perccel a szünet után 0–2 volt az állás.

Hirdetés
•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Többször közel volt a 0–3 is, de 1–2 lett belőle, Silló és Péter lódulhattak meg emberhátrányban, és a csíkiak házi gólkirálya most sem hibázott ziccerben. Annak ellenére, hogy addig a gyergyóiak játszottak fölényben ez a gól felrázta a Sportklubot, és milliméterekre volt a 2–2 is. Petryk lövése azonban a felső vason csattant, és onnan fölfelé vágódott.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A csíkszeredaiak egyenlítési reményeit Sárpátki foszlatta szét, aki a gyergyói védekezőharmadból indulva a szélen átkorcsolyázott az egész pályán, majd bekanyarodva kék-fehér mezesek gyűrűjében csapta be Melnyicsukot. Szépségdíjas egyéni megmozdulás volt.

Míg a második harmad gyergyói szempontból indult kiválóan, a záró periódus legeleje viszont a hazaiaknak tetszett jobban: Biró passzolt Petryk elé, aki újra egygólosra faragta a különbséget. Azonban a 2–3-as állás kevesebb, mint egy percig volt érvényben. Tranca és Bodó gyors támadása végén a GYHK házi gólkirályának járó megkülönböztető mezt viselő Bodó is betalált.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Nem lassított a gyergyói henger, az 51. percben a hátvédből csatárrá avanzsált Imre is mattolta a csíkiak kapusát, majd pedig a vendégek negyedik sora is eredményes volt, Ádám kipattanóját Csiszer verte be, beállítva a 2–6-os végeredményt.

A párharc a nemzeti ünnepnek köszönhető szünnap után, hétfőn folytatódik, akkor a Sportklub az életben maradásért küzd, a Gyergyói Hoki Klub pedig lezárhatja a negyeddöntőt.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, harmadik mérkőzés:
Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub 2–6 (0–0, 1–3, 1–3).
Gólszerzők: Péter Balázs (34.), Reid Petryk (42.), illetve Owen Williams (21.), Császár Hunor (22.), Sárpátki Tamás (37.), Chris Bodó (43.), Imre Patrik (51.), Csiszer Ádám (56.).

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Pál Zoltán/Csíkszeredai Sportklub

Fotó: Pál Zoltán/Csíkszeredai Sportklub

•  Fotó: Pál Zoltán/Csíkszeredai Sportklub

Fotó: Pál Zoltán/Csíkszeredai Sportklub

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!