Mindössze két gólt láthatott a Vasas Jégcentrum (többségében GYHK-szurkoló) közönsége, mindkettőt a házigazdák kapták, és így nyertek Gógáék első középszakaszbeli meccsükön. Lehetett volna akár kiütéses győzelem is, de most is érvényes volt az elcsépelt mondás, hogy a hokit gólra játsszák.
Jordon Cooke úgy őrizte meg érintetlenül a ketrecét, hogy igazán nagy bravúrokat nem is kellett bemutatnia, kifogástalanul működött a gyergyói védelem. Ellenben a túloldalon Sági Márton gyakorlatilag egymaga tartotta meccsben a csapatát.
Az első húsz percben nem esett gól, és a GYHK játszott fölényben úgy is, hogy Malcolm Cameron együttese két emberhátrányt védekezett ki.
A második harmadban is borult fel a pálya, szinte nem is jártak a játékosok a piros-fehérek védekező harmadában. Sági azonban verhetetlen volt. Egészen az első gyergyói emberelőnyig. Egy kapuvas után Valdixhoz került a korong, aki a kaput megkerülve tálalt Ryan Rupert elé, aki a felső vas alá bombázott.
Mint később kiderült, ez volt a gyergyóiak egyetlen emberelőnye az egész meccsen, azaz szép statisztikai mutató valósult meg: az összes ilyen lehetőségét értékesítették. A fölény megmaradt továbbra is, de nem jöttek újabb gólok.
A harmadik harmadban is kellett izgulni tehát, hiszen egy találat nem sok a jégkorongban, egy hiba és ebből kialakuló kósza ellentámadás is lehet végzetes.
Az utolsó húsz percet meg is nyomta a Schiller-Vasas, többször be is szorították a vendégeket, de igazán nagy veszélyt nem jelentettek a ketrecre, ami lövés a kaput érte, azt Cooke magabiztosan hárította. Így jött el az utolsó két perc, amikor Ladányi Balázs lehívta Ságit. Ezt Jones góljával használták ki a gyergyóiak, azaz 0–2-re megnyerték a találkozót.
Nagyon fontos győzelem volt ez a Gyergyói Hoki Klub számára a rájátszásba jutásért vívott küzdelem szempontjából.
Az alsóházban még egy mérkőzés zajlott. A Fehérvári Titánok 4–2-re verték a Hokiklub Budapestet. Ez azt is jelenti, hogy a GYHK 7 ponttal vezeti az alsóházi menetelést. Szombaton az Újpesti TE vendégeként lépnek pályára.
Jégkorong Erste Liga, középszakasz, alsóház:
Schiller-Vasas–Gyergyói Hoki Klub 0–2 (0–0, 0–1, 0–1).
Gólszerzők: Ryan Rupert (30.), Mitchell Jones (60.).
Kapura lövések: 29–48.
Kiállításpercek 2–10.
Erste Liga, 2019–2020-as idény, középszakasz, alsóház, Első hét
2020. 01. 21., 00:00 | Schiller-Vasas HC | Hokiklub Budapest | 37 |
2020. 01. 23., 19:30 | Fehérvári Titánok | Hokiklub Budapest | 42 |
2020. 01. 23., 19:40 | Schiller-Vasas HC | Gyergyói Hoki Klub | 02 |
2020. 01. 25., 18:30 | Fehérvári Titánok | Schiller-Vasas HC | 21 h.u. |
2020. 01. 25., 19:30 | Újpesti TE | Gyergyói Hoki Klub | 34 b.u. |
2020. 01. 27., 19:30 | Fehérvári Titánok | Újpesti TE | 65 |
2020. 01. 28., 19:00 | Hokiklub Budapest | Schiller-Vasas HC | 24 |
2020. 02. 02., 18:30 | Gyergyói Hoki Klub | Hokiklub Budapest | 52 |
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!