A kedd esti jégkorong Erste Liga rájátszásának harmadik felvonásának első harmadában kiegyenlített birkózás zajlott kevés komoly helyzettel. Ezek pedig a GYHK kapujánál alakultak ki. A piros-fehérek első emberelőnye kimaradt, viszont a Corona kihasználta az első ilyen szituációt. Kógerre jött ki a brassói figura és neki már nem volt nehéz dolga. Rögtön utána Dubeau fölött csattant a kapuvason egy korong, de az állás 0–1 maradt.
A második húsz percben a gyergyóiaknak volt több helyzete, de egyiket sem sikerült értékesíteniük. A 38. percben a brassói kapus verekedett össze Sylvestre-vel, majd többen is csatlakoztak a bunyóhoz, kétperces gyergyói előny lett belőle, de ebből sem lett gól. Maradt a minimális vendég vezetés a második szünetre is.
A záró játékrészben támadott ugyan a GYHK az egyenlítő gólt keresve, de továbbra sem akart a korong a brassói gólvonalon túljutni.
Sills pedig egy kontrából 0-2-re változtatta az eredményt. És ez így is maradt a végéig. Szilassy Zoltán hiába hozta le Rinnét az 57. percben, a Corona masszív védelme nem volt átjátszható.
Így újból a Brassó van előnyben az elődöntőben, szerdán 18 óra 30 perctől javíthat a Gyergyói Hoki Klub a saját közönsége előtt.
Jégkorong Erste Liga elődöntő harmadik mérkőzés:
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 0–2 (0–1, 0–0, 0–1).
Gólszerzők: Kóger Dániel (12.), Connor Sills (50.).
A négy nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–2.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!