Hirdetés

A GYHK egyszer tudott túljárni a hálóőr eszén

Alaposan megizzadt a győzelemért a listavezető
Fotó: Szász Adorján/GYHK

A vendégek kapusa hihetetlen formában védett, a számtalan gólhelyzetből csupán egyet tudott kihasználni a Gyergyói Hoki Klub az Újpest elleni csütörtöki meccsen. Ez az egy gól is három pontot ért.

2023. január 12., 21:15

Az első pillanattól dominálta a csütörtöki mérkőzést a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Ligában, csak Rajna sokáig verhetetlen volt. Pontosabban még az első percben betaláltak a házigazdák, de ezt a játékvezetők nem adták meg. A lelátóról nézve nem derült ki, hogy miért.

Hirdetés

Lényeges esemény legközelebb egy gyergyói kiállítás volt, de azt gond nélkül kivédekezték a piros-fehérek, sőt az ezt követő emberelőnyből meg is szerezték a vezetést. Bodó volt eredményes.

A középső játékrészben is folytatódott a GYHK dominanciája, de Rajna mindenhová odaért, nem jutott túl rajta a korong.

Így a harmadik játékrész is 1–0-s hazai előnnyel indult. És ez maradt a végeredmény is. Továbbra sem lehetett megverni az UTE kapusát, és a hajrában Rinne is hozta a remek formát a vendégek egyenlítési kísérleteinél.

A GYHK pénteken egy másik budapesti ellenfelet, a Ferencvárost fogadja.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:

Gyergyói Hoki Klub–UTE (1–0, 0–0 0–0).
Gólszerző: Chris Bodó (20. perc).
Kapura lövések: 51–32
Kiállítás percek: 10–12.

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Tizenötödik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
31
22
1
2
6
132-77
70
2
Budapest JAHC BJAHC
30
19
3
1
7
132-76
64
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
31
16
4
2
9
105-81
58
4
Brassói Corona Brassó
31
16
4
2
9
105-82
58
5
Debreceni EAC DEAC
32
15
1
2
14
110-111
49
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
31
11
5
5
10
112-109
48
7
FTC-Telekom FTC
30
14
1
2
13
95-92
46
8
Újpesti TE UTE
32
8
2
4
18
100-123
32
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
31
6
2
2
21
84-147
24
10
Fehérvár HA19 FEHA19
29
3
1
2
23
61-138
13
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!