Hirdetés

A GYHK edzője szerint sok hülyeséget csináltak

A közönségnek szórakoztató, a GYHK edzője számára idegesítő volt a mérkőzés
Fotó: Beliczay László

Simán nyert a Gyergyói Hoki Klub kedden este a 2023-as év első Erste Liga mérkőzésén. A FEHA19 elleni párharcon a nézők szép gólokat láthattak, ennek ellenére a házigazdák vezetőedzője kicsit sem volt megelégedve a csapata játékával.

2023. január 04., 10:37

„Jobb lett volna nem látni ezt a mérkőzést, nyilván az eredménynek örülünk, de annyi hülyeséget csináltunk, hogy az elképesztő. Ez most még belefér, de tíz meccsen belül vagyunk a rájátszásig, és nem akkor kell megnyomni a playoff-gombot, amikor az indul, hanem már most.

Hirdetés

Akkor lesz egy csapat jó, ha 0–0-nak megfelelően hokizik akár ötgólos előnynél is.

Védekezésben nem voltunk túl jók, a mérkőzés alakulása azt hozta, hogy a fókuszunk nem ott volt, ahol lennie kellett volna. Nyilván szép gólokat lőttünk, amiért elismerés illeti a fiúkat, de a közeljövőben nem így fognak alakulni a meccsek. Fontos, hogy ne rögzítsük a rossz dolgokat a jövőre nézve” – nyilatkozta Szilassy Zoltán, a Gyergyói Hoki Klub edzője a lefújást követően.

Kapcsolódó

A másik részről Anatoli Bogdanov a FEHA19 vezetőedzője így látta a találkozót: „Mindig, amikor idejövünk, az igazából a csapatunk karakterének a tesztje: fiatal játékosaink vannak, akiknek meg kell mutatniuk, hogy készen állnak a kihívásra. Az első harmadban ez sajnos nem igazán működött, puhák voltunk, szembe kellett néznünk a ténnyel, hogy kemény esténk lesz.

A második harmadra kicsit izgalmasabbá tettük a meccset, jól játszottunk emberhátrányban, és azt a karaktert mutattuk, amelyre szükségünk volt.

Feljöttünk 3–2-re, aztán olyan gyerekes hibákat vétettünk, amelyek újfent háromgólos előnyhöz juttatták az ellenfelet, és vége lett a mérkőzésnek. Összességében sok mindenen kell dolgoznunk, sokat kell tanulnunk, a legfontosabb pedig az, hogy nem jégkorongozhatsz úgy, ha nem mutatsz k

A Gyergyói Hoki Klubra a következőkben két kemény meccs vár, az Erste Liga listavezetője csütörtökön a 3. helyezett DVTK Jegesmedvék együttesét, pénteken pedig a tabella második helyén álló BJA HC csapatát fogadja.

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Tizennegyedik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
28
20
1
2
5
125-70
64
2
Budapest JAHC BJAHC
28
17
3
1
7
124-74
58
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
29
14
4
2
9
96-78
52
4
Brassói Corona Brassó
28
13
4
2
9
92-74
49
5
Debreceni EAC DEAC
29
14
1
2
12
97-97
46
6
FTC-Telekom FTC
27
13
1
2
11
88-84
43
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
28
10
4
5
9
97-94
43
8
Újpesti TE UTE
29
8
2
3
16
90-110
31
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
29
6
2
2
19
83-136
24
10
Fehérvár HA19 FEHA19
27
3
1
2
21
57-132
13
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Nem találtak fogást az újpestieken az Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok négygólos vereséggel kezdte magyarországi túráját, az Újpest hazai pályán érvényesítette a papírformát. Kertész Zoltán együttese vasárnap Debrecenben javíthat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!