Rég volt ilyen telt ház Gyergyószentmiklóson, évek teltek el azóta, hogy mindenféle korlátozás nélkül ott lehetett mindenki, aki látni akarta a székely rangadót. Mindkét szurkolótábor végig, sportszerűen buzdította az övéit, valóban igazi szép, hokiünnep volt ez.
A jégen egyenlő létszám mellett inkább a piros-fehérek játszottak fölényben, az első harmadban Orbán és Haaranen találatai révén 2–0-s előnybe került a GYHK.
A második játékrészben egyre másra következtek a kiállítások, melyek közül volt több érthetetlen ítélet, illetve maradtak büntetlenül szabálytalannak látszó megmozdulások. Egymás után négy kiállítást fújtak be a bírók a gyergyóiak ellen, de a Sportklub nem tudta kihasználni az első három a lehetőséget, ellenben emberhátrányban Bodó révén növelték az előnyüket a házigazdák.
A sorban negyedik gyergyói kiállításból aztán megszületett a csíkiak első találata is. A kiugró Sylvestre-t gáncsolták Adorján kapuja előtt, de a síp néma maradt, az így megszerzett koronggal megindulva pedig Sofron volt eredményes.
Amint a GYHK is megkapta az első emberelőnyét, rögtön ki is használta azt, Vincze Péter botjáról csorgott a korong a vendégkapuba. A harmadik harmad 8. percében Kubat góljával újra kétgólosra csökkent a különbség, de egy szép emberelőnyös akcióból Vincze másodszor is betalált és beállította az 5–2-es végeredményt.
A Gyergyói Hoki Klubnak ez volt az első hazai győzelme az idei Erste Liga szezonban, és ezzel 4 pontosra az előnyét a Sportklubbal szemben a táblázat második helyén.
A meccs romániai bajnokinak is számított, itt a GYHK továbbra is százszázalékos.
Az Erste Ligában most szünet jön, legközelebb újra egymás ellen csapnak össze a székely csapatok, november 18-án Csíkszeredában.
Addig azonban a romániai bajnokság nem áll le, a GYHK kedden és szerdán a Galaci CSM csapatát fogadja, míg a Sportklub pénteken és szombaton a Háromszéki Ágyúsokat látja vendégül.
| 2022. 11. 04. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Budapest JAHC BJAHC | 1-5 | |
| 2022. 11. 04. 19:30 | Fehérvár HA19 FEHA19 | Újpesti TE UTE | 4-4 | 4-5 |
| 2022. 11. 06. 16:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Budapest JAHC BJAHC | 2-3 | |
| 2022. 11. 06. 16:30 | FTC-Telekom FTC | Debreceni EAC DEAC | 0-4 | |
| 2022. 11. 06. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Újpesti TE UTE | 7-4 | |
| 2022. 11. 06. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-2 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Budapest JAHC BJAHC | 14 | 10 | 1 | 1 | 2 | 66-35 | 33 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 13 | 9 | 0 | 0 | 4 | 57-33 | 27 |
3 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 14 | 5 | 2 | 4 | 3 | 44-41 | 23 |
4 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 13 | 5 | 3 | 1 | 4 | 39-33 | 22 |
5 | Debreceni EAC DEAC | 16 | 6 | 1 | 1 | 8 | 51-54 | 21 |
6 | FTC-Telekom FTC | 13 | 7 | 0 | 0 | 6 | 37-41 | 21 |
7 | Brassói Corona Brassó | 14 | 5 | 1 | 1 | 7 | 40-46 | 18 |
8 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 14 | 4 | 2 | 2 | 6 | 41-51 | 18 |
9 | Újpesti TE UTE | 15 | 4 | 2 | 1 | 8 | 49-53 | 17 |
10 | Fehérvár HA19 FEHA19 | 14 | 2 | 1 | 2 | 9 | 29-66 | 10 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!