Ravasz Csanád születési helyeként a statisztikákban Székelyudvarhely van feltüntetve, de ő csíkszentkirályi, ott élnek szülei, édesanyja pedig 2005-ben a székelyudvarhelyi kórházban szülte a tehetséges hokis fiút.
A BJAHC közleménye szerint Ravasz Csanád több fronton megmérettetett a legutóbbi szezonban, játszott az Erste Ligában, a Budapest Jégkorong Akadémia U20-as csapatával pedig a magyar és az osztrák bajnokságban.
A felnőtt csapatban 29 mérkőzésen lépett jégre, melyek során 2 gólt és 1 gólpasszt szerzett, valamint a rájátszás 6 meccsén is a csapatot erősítette.
Csani egy ékes példája annak, hogy valaki aki jégkorongozóvá akar válni, ezért mi mindent megtesz. Elhagyja a szülői otthont és kollégiumban lakik, mellette rendesen tanul és egyetemre szeretne menni, beáll a sorba, alázatos, szorgalmas és persze tehetséges is. Remélhetőleg most fog igazán kijönni az a sok munka, amit eddig beletett” – mondta el Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője.
Ravasz Csanád idén végez a középiskolával, elmondása szerint jól sikerültek az érettségi vizsgák, bár még hátra vannak a szóbelik. Utána szeretne tovább tanulni, fejleszteni magát a jégkorong mellett.
„Nagyon jó a hangulat, a légkör a csapatban, az egész MAC-BJA család sok mindenre megtanított az elmúlt évek során, mind a pályán, mind az élet többi területén.
Szeretném minimum onnan elkezdeni a következő szezont ahol az előzőt abbahagytam. Csapatszinten voltak jó és rossz pillanatok a szezon során, azért fogok majd küzdeni, hogy a rossz pillanatokat átfordítsuk jókra” – nyilatkozta a klub közösségi oldalának Ravasz Csanád.
Ravasz Csanád két unokatestvére szintén aktív jégkorongozó: Gecse Hugó a Csíkszeredai Sportklub játékosa, Gecse Olivér pedig a Háromszéki Ágyúsok csapatát erősíti.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!