A dunaújvárosi születésű hátvéd a cseh élvonalbeli juniorbajnokságban, a HC Oceláři Třinec U20-as csapatában játszott az utóbbi három szezonban, ahol kétszer is bajnoki címet ünnepelhetett. A cseh juniorbajnokság egyik élcsapatában az elmúlt három évben összesen 123 alapszakasz-mérkőzésen lépett jégre, ezeken 7 gólt és 19 gólpasszt jegyzett. A rájátszásban további 37 mérkőzésen szerepelt és 4 gólpasszt ért el.
Amint a GYHK közösségi oldalán olvasható, Szilassy Zoltán vezetőedző kiemeli, hogy bár Horváth nak a 2026–27-es idény lesz az első teljes felnőttszezonja, nem teljesen ismeretlen számára a magasabb szint.
A magyar korosztályos válogatottaknak meghatározó tagja volt, és már a felnőttválogatott keretében is szerzett közel 20 mérkőzésnyi tapasztalatot.
18 évesen a pozsonyi olimpiai selejtezőn is pályára lépett a magyar felnőttválogatottban. Szilassy szerint Horváth érkezése különösen fontos a gyergyói védelem számára, amely a nyári változások következtében tapasztalatlanabbá vált.
„Nagyon jó fizikumú, és játékrendszerben is nagyon fegyelmezett defenzív hátvédről beszélünk” – fogalmazott Szilassy, aki szerint az öt az öt elleni játékban, valamint emberhátrányban is sokat segíthet a csapatnak.
Horváth Alex hosszabb távon magasabb szinten szeretne jégkorongozni és egyelőre a szezon végéig kötelezte el magát a Gyergyói Hoki Klubhoz, ahol jó lehetőséget lát a további fejlődésre. Szilassy Zoltán ugyanakkor nem titkolta, ha a hosszabb távon is számolna a játékossal.
A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.
Az FK Csíkszereda újabb vereséget szenvedett, ezúttal az éllovas Bukaresti Dinamo ellen. Eppel Márton szerint túl könnyen kapták a gólokat, Szabó István pedig bízik benne, hogy a válogatott szünet után már egy más arcú csapatot láthatnak a szurkolók.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!