Szerdán késő este ültek buszra a csíki hokisok, akiknél a Román Kupa megnyerése után kiváló a hangulat, Hozó Levente vezetőedző szerint jó a morál, és ahogy eddig, ezután is minden mérkőzésen a győzelem a cél számukra. A szakember szerint minden mérkőzésük nehéz lesz, nincs gyenge csapat a ligában, bárki bárkit legyőzhet, s a címvédő ellen mindenki bizonyítani szeretne.
„A csütörtök esti találkozón különös odafigyelés kell, száz százalékos koncentráció a fiúk részéről, jól kell bánnunk a koronggal, nem kell lehetőséget adjunk az ellenfélnek. Erős csapat a MAC, az utolsó másodpercekig küzdenek. Hasonló a helyzet a péntek esti ellenféllel szemben is, hiszen a Fradi, amint láthattuk az elmúlt napokban, képes kétgólos hátrányból is fordítani.
– mondta el Hozó.
A tréner szerint mindenkit érint az újonnan bevezetett pontrendszer, ahol minden játékosnak van egy előre megállapított pontértéke. „Ez a pontrendszer egy új dolog, ennek alapján minden csapatvezetésnek más–más elképzelés szerint kell összeállítania keretét, elgondolkozzon azon, hogy kiket küld pályára. Szerintem egy jó dolog, a fiatal hokisok több játéklehetőséget kapnak majd. Nálunk Bíró Tamásnak könyöksérülése miatt – sajnos – abba kell hagynia a jégkorongozást, a keretünk többi tagja jégre léphet a magyarországi mérkőzéseken” – nyilatkozta Hozó.
A Sportklub csütörtökön este a Vasas Jégcentrumban a BJAHC (volt MAC) ellen lép jégre, pénteken este a Tüskecsarnokban a Ferencváros lesz az ellenfél, vasárnap este az Újpest otthonában vendégszerepel, a szezon első magyarországi túráját pedig kedden este Debrecenben zárják.
Az elmúlt idényben négy serleget elhódító, az Erste Liga-alapszakasz győztesének járó Bíró László trófeát, az Erste Ligát, a román bajnokságot és a Román Kupát is megnyert Csíkszeredai Sportklubtól a nyáron többen távoztak. Rico Rossi vezetőedző mellet már nincs a keretben Papp Szabolcs, Gyenisz Kuljas és Andrej Taratuhin, mindhárman visszavonultak.
Távozott Jamie Milam, Ben O’Connor és Jevgenyij Lapenkov. Új leigazolás a kanadai Garett Clarke és a gyergyószentmiklósi Ferencz-Csibi Róbert, illetve a 18 éves Simó Joel Ábel kapus, aki Svájcból tért haza.
| 2022. 09. 16. 18:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-3 | 3-4 |
| 2022. 09. 16. 18:00 | Debreceni EAC DEAC | FTC-Telekom FTC | 3-4 | |
| 2022. 09. 16. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Budapest JAHC BJAHC | 2-6 | |
| 2022. 09. 16. 18:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Fehérvár HA19 FEHA19 | 6-1 | |
| 2022. 09. 16. 18:00 | FTC-Telekom FTC | Újpesti TE UTE | 5-3 | |
| 2022. 09. 20. 18:30 | Debreceni EAC DEAC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 2-5 | |
| 2022. 09. 22. 19:30 | Fehérvár HA19 FEHA19 | Brassói Corona Brassó | 1-3 | |
| 2022. 09. 22. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 2-2 | 3-2 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!