Hirdetés

A Brassói Corona megnyomta az egyik harmadot, ez elég volt az első diadalhoz

Jobb volt a Brassói Corona, ez az eredményen is meglátszódott
Fotó: Catalina Zorojanu/Corona Brasov

Magabiztos győzelemmel kezdte a jégkorong Erste Liga rájátszását a Brassói Corona: a kék-sárgák simán legyőzték a FEHA 19 együttesét. Az összecsapáson a hazaiak domináltak, a fehérváriak végig a futottak az eredmény után.

2026. március 10., 21:27

Az alapszakasz első és nyolcadik helyezettje találkozott kedden este a brassói jégcsarnokban, ahol a mérkőzésre kínált összes jegy elkelt, ennek ellenére nem volt teltház. A Brassói Corona és a FEHA19 párharca az egyetlen a negyeddöntők között, amelyben egy erdélyi és egy magyarországi csapat küzd a továbbjutásért. A Cenk alattiak az idény eddigi pontkirályával, David Levinnel a keretükben léptek jégre.

Hirdetés

Az alapszakasz során kialakult erőviszonyoknak megfelelően indult a mérkőzés: a hazaiak már az első korongbedobástól uralták a játékot, nem hagyták levegőhöz jutni a vendégeket. Az első nagy helyzet Radim Valchar nevéhez fűződött, aki hatalmas keresztlécet lőtt, Hegedüs Levente csak szemlélte az akciót. A barcaságiak folyamatos nyomás alatt tartották a vendégek kapuját, ám hiába domináltak, nem tudták gólra váltani fölényüket. A harmad végén a FEHA előtt is adódott egy nagy lehetőség: Erdőhelyi István egy üres kapura lőtt korongot rontott el, amelybe Adorján Attila már nem tudott volna beleszólni. A hazai fölény ellenére gól nélkül zárult az első játékrész.

•  Fotó: Catalina Zorojanu/Corona Brasov Galéria

Fotó: Catalina Zorojanu/Corona Brasov

A második harmad is hazai nyomással indult: a korong alig hagyta el a vendégek harmadát. Aztán a 23. percben a brassóiak csapatkapitánya, Jared Van Wormer utat talált Hegedüs Levente kapujába (1–0). A vendégek gyorsan válaszoltak: Németh Zalán lekészítését követően Keceli-Mészáros Mátyás egyenlített (1–1).

A gólváltás után ismét a Corona került fölénybe, és egy szép támadás végén Radim Valchar lövése már ismét hazai előnyt jelentett (2–1). Néhány perccel később kétgólosra nőtt a különbség: Bors Huba passzát Andrei Filip váltotta gólra (3–1). A 36. percben újabb hazai találat született, egy hosszú korongjáratás végén Sebastien Piché előkészítéséből Jeremy Welsh talált a hálóba (4–1). A szünetig több gól is benne volt a hazai játékban, de az állás már nem változott.

•  Fotó: Catalina Zorojanu/Corona Brasov Galéria

Fotó: Catalina Zorojanu/Corona Brasov

A záró játékrészben sem csökkent a gólvágy: a 44. percben Keceli-Mészáros duplájával szépítettek a vendégek (4–2), ám a Corona egy percen belül válaszolt, Cornet Philippe találatával visszaállítva a három gólos különbséget (5–2). A hajrában a fehérváriak farmcsapata még próbálkozott, de a brassóiak egyértelműen jelezték, miért az alapszakasz első helyéről érkeztek a rájátszásba.

A két csapat legközelebb március 10-én, szerdán 18.30-tól ismét a Brassóban találkozik.

Jégkorong Erste Liga, rájátszás, 1. mérkőzés:

Brassói Corona–FEHA19 5–2 (0–0, 4–1, 1–1).
Gólszerzők: Jared Van Wormer (23.), Radim Valchar (28.), Andrei Filip (32.), Jeremy Welsh (36.), Cornet Philippe (45.), illetve Keceli-Mészáros Mátyás (24., 44.).
Kapura lövések: 48–24.
Büntetőpercek: 31–31.
Játékvezetők: Németh Márton és Soós Dániel, valamint Magyar Áron és Chinde Flaviu.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Diószegi a szurkolók erejében bízik, Szondy óvatosságra int a gyenge rajt után

Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.

Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

`
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Krónika

A szász falvaktól Székelyföldig: kik vásárolják fel Erdély ingatlanait, és miért?

Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.

Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Ez is érdekelheti

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

A csíki hokisok szerint igazságosabb lenne, ha a honosított játékosok is légiósnak számítanának

Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.

Péter Balázs: Egyértelmű a cél, szeretnénk újra kupákat nyerni!

Másfél hónapja dolgozik együtt Antal István másodedző irányításával a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. Az új szezonra való felkészülés során az elmúlt idényben a csapat legponterősebb játékosa, Péter Balázs válaszolt a Székely Sport kérdéseire.

Székelyföldi fiatalokkal erősített a Dunaújvárosi Acélbikák

Két erdélyi hokis szerződtetését jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák együttese. A kézdivásárhelyi Danalizi Vilmos Gergő és a csíkkarcfalvi Barabás Benjámin is a magyar klubnál bizonyíthat az Erste Liga új idényében.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Tíz csapattal két hónap múlva rajtol az Erste Liga

Négy erdélyi együttes lesz érdekelt a közös magyar-román jégkorong-bajnokság, az Erste Liga új idényben, miután a Háromszéki Ágyúsok is csatlakoztak a mezőnyhöz. A lebonyolítás érdemben nem változik.

Staffan Lundh: mindent megteszünk, hogy újra győztesek legyünk

A Csíkszeredai Sportklub a napokban hozta nyilvánosságra új vezetőedzőjének kilétét. A posztra a szurkolók számára korábbról már ismerős Staffan Lundh érkezik, aki most a Székely Sport kérdéseire válaszolt.

Megállapodott ponterős hátvédjével a Brassói Corona

A következő idényben is a Brassói Coronát erősíti Pavlo Boriszenko. A rutinos ukrán hátvéd immár kilencedik szezonját kezdi meg a Cenk alatti együttesnél, amely az elmúlt hetekben sorra jelentette be meghatározó játékosai szerződéshosszabbítását.

Húsz év után visszatért a Sportklub kispadjára a svéd vezetőedző

Ritka, hogy már július elején eldől a vezetőedző személye a Csíkszeredai Sportklubnál. A nagy múltú székelyföldi jégkorongcsapat a svéd Staffan Lundhot nevezte ki, aki közel húsz év után tér vissza a kék-fehérek kispadjára.

Tovább erősödik a Corona, újabb két alapemberrel egyeztek meg

Folytatja a keret megerősítését a Brassói Corona jégkorongcsapata, amely újabb két meghatározó játékosa szerződéshosszabbítását jelentette be. A következő idényben is a sárga-kék mezt viseli Rokaly Szilárd és Részegh Tamás.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!