Hirdetés

Villámgyors szélső érkezik Déváról Székelyudvarhelyre

Az új szerzemény, Sergiu Gavrilă és az FK sportigazgatója, Jakab Zoltán
Fotó: Facebook/Futsal Klub Székelyudvarhely

Újabb erősítést jelentett be a Futsal Klub Székelyudvarhely, a csapat vezetősége megegyezett a Dévai VSK egyik alapemberével, Sergiu Gavrilăvel. Sorsoltak a futsal Bajnokok Ligájában, a magyar és a román aranyérmes is kemény csoportba került.

A 23 éves balszélső Sergiu Gavrilă aláírt a következő szezonra – jelentették be az udvarhelyiek közösségi oldalán. A fiatal játékos a 2024-es Román Kupa-győztes Dévai VSK-tól érkezik, az együttes egyik meghatározó tagja volt, az U19-es korosztályos román válogatott korábbi csapatkapitánya a felnőtt futsalválogatottban is bemutatkozott.

Hirdetés

Gavrilă a harmadik friss ember Udvarhelyen, hiszen korábban aláírt az elmúlt években sikert sikerre halmozó Galaci United két meghatározó tagja, Petrișor Toniță kapus és Vlăduț Dudău mezőnyjátékos, illetve Florin Ignat vezetőedző is az FK-hoz írt alá.

Sorsoltak a BL-ben

Az Európai Labdarúgó-szövetségnél elkészítették a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája 2024/25-ös kiírásának sorsolását. A román bajnok a címvédővel került össze, a magyar aranyérmesre is nehéz feladat vár.

A magyar és román bajnok, a Szombathelyi Haladás VSE és a Galaci United az elmúlt évek remek teljesítményének köszönhetően a főcsoportban kapcsolódik be a küzdelmekbe, ahol négy kvartett, összesen 16 csapat szerepel. Három-három együttes kerül majd be az elitkörbe.

A szerencse egyik csapat mellé sem szegődött, ugyanis kemény ellenfeleket kaptak.

A Haladás VSE a 4. csoportba került, ahol a házigazda Kairat Almaty mellett a szintén kazah Futsal Club Semey, valamint a portugál Sporting Club de Portugal lesznek az ellenfeleik az október 22–27. között, Almatiban megrendezésre kerülő tornán.

A Galaci Unitedet a 3. csoportba sorolták, ahol a szlovén FK Dobovec, a horvát Dinamo Zagreb és a spanyol Palma Futsal lesznek az ellenlábasok. A mérkőzéseket októberben Palma de Mallorcán rendezik meg. A kvartett fő esélyese a házigazda Palma Futsal, a Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírásának győztese.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bődületes kapásgóllal győzött és őrzi idei hibátlan hazai mérlegét az FK Csíkszereda (videóval)

A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.

Kiütéssel vágott vissza a Sportklub a fővárosiaknak, a GYHK ismét simán verte az Ágyúsokat

Három meccs zajlott szombaton a romániai jégkorongbajnokságban és mind a négy székelyföldi csapat pályára lépett. A GYHK legyőzte az Ágyúsokat, a Sportklub nyert a Red Hawks ellen és a Sapientia U23 gólzáport rendezett a Sportullal szemben.

Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

`
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Ez is érdekelheti

Összefoglaló a székelyudvarhelyi kupagyőzelemről (videóval)

A Marosvásárhelyi VSK és a Székelyudvarhelyi VSK játszotta az U19-es futsal Román Kupa döntőjét. Ádáz küzdelemben utóbbiak emelhették magasba a trófeát a legvégén.

Az udvarhelyiek megszakították a vásárhelyiek uralmát az ifi futsalosoknál

Fordulatos, gólgazdag döntőben hétfőn kora este a Székelyudvarhelyi VSK legyőzte a címvédő Marosvásárhelyi VSK-t az U19-es teremlabdarúgó Román Kupa fináléjában, megszakítva riválisa döntős győzelmi sorozatát.

Hazai diadal Csíkszentsimonban, lezárult a megyei futsalcsoportkör

Rekordszámú, húszcsapatos mezőnnyel zajlott a 2026-os Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság csoportköre. Az utolsó, csíkszentsimoni tornán a házigazdák diadalmaskodtak, és ezzel kialakult a szentegyházi nagydöntő nyolcas mezőnye.

Csak a szokásos: Udvarhely–Vásárhely döntő lesz az U19-es futsal Román Kupában

A Marosvásárhelyi VSK és a Székelyudvarhelyi VSK is a hajrában biztosította be helyét az U19-es teremlabdarúgó Román Kupa döntőjében, így zsinórban harmadszorra is ez a két együttes csap össze a fináléban.

Húszgólos különbséggel győzött, bejutott a felsőházba a marosvásárhelyi futsalcsapat

A várakozások szerint fölényesen győzött a sereghajtó ellen a Marosvásárhelyi VSK, amely bebiztosította helyét a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában.

A Marosvásárhely nyerte a székelyföldi ifi futsalderbit, a Székelyudvarhely is továbbjutott

Szombaton a negyeddöntőket rendezték Marosvásárhelyen a teremlabdarúgó U19-es Román Kupa Final 8-ban. Nagy csatát hozott a házigazdák és a Sepsi-SIC közötti párharc.

A háromszoros kupacímvédőt taszítaná le a trónról a Sepsi-SIC, vagy a VSK Székelyudvarhely

Szombattól hétfőig a marosvásárhelyi sportcsarnok ad otthont az U19-es korosztály teremlabdarúgó Román kupa nyolcas döntőjének. A háromszoros címvédő, a helyi VSK mellett ott van még a Sepsi-SIC és a VSK Székelyudvarhely is.

Csíkszentsimonban zárul a Hargita megyei futsalbajnokság csoportköre

Újabb csoportmérkőzésekkel folytatódik hétvégén a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság, amelyre rekordszámú nevezés érkezett: összesen 20 csapat vállalta a megmérettetést. A negyedik torna helyszíne szombaton a csíkszentsimoni sportcsarnok lesz.

A székelyudvarhelyi vagy a marosvásárhelyi csapat lemarad a futsalbajnokság felsőházáról

A futsal 1. Liga alapszakaszának utolsó fordulója előtt három együttes már biztos résztvevője a felsőházi rájátszásnak. A Marosvásárhelyi VSK kezében a sorsa, hogy csatlakozzon hozzájuk. A VSK Székelyudvarhely kihasználhatja az esetleges botlásukat.

Lehozta kapott gól nélkül a meccsét a VSK Székelyudvarhely

Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzését játszotta a VSK Székelyudvarhely. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott, hogy elérje a felsőházi rájátszást. Különösebb gond nélkül győzte le saját szurkolói előtt a Dévai Westet a futsal 1. Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!