A Román Kupa nyolcaddöntőjének sorsolásán tizenkét csapat volt érdekelt – mivel az előző kiírás két elődöntőse, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Mausoleul Mărășești kiemeltként már a legjobb nyolc tagja. Érdekesség, hogy a tavalyi két döntős, a Dévai CSM és a Temesvári CFR csapata azóta megszűnt.
A szövetségnél a tizenkét együttes nevét egy urnába helyezték, ahonnan egymás után húzták ki a golyókat.
Egy szabály volt, hogy a párosításokban az alsóbb osztályúak lesznek a házigazdák, ha egy szintről érkeznek a csapatok, akkor az elsőként kihúzott lesz a rendező.
A Gyergyószentmiklósi Inter a Kolozsvári Clujanát, míg a Futsal Klub Székelyudvarhely a Dévai West csapatát fogadja, a Marosvásárhelyi VSK a Simándi Sólymokhoz látogat, míg a Gyergyóremetei Kereszthegy a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț vendége lesz.
A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, ezeket február 8–9-én rendezik. A hat párharc győztese továbbjut a negyeddöntőbe, ahol már ott van a Sepsi-SIC és a Mărășești.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!