Szerdán délután hazai környezetben, a városi sportcsarnokban lépett pályára a Futsal Klub Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Liga elődöntőjének első felvonásán. Az egyik fél két győzelméig tartó párharcában a Galaci Unitednél a pályaelőny – ők végeztek az alapszakasz második helyén.
A Grigoraș – Szécsi, Kedei, Bálint, Balázsi kezdősort mezőnyben a Miklós, Kerestély, Kanyó, Tankó négyes váltotta a hazaiaknál, a mérkőzés során pályára lépett még Farkas – Csomor, Gálfi, Jakab és Péter.
Óriási ziccerrel indított a vendégcsapat, erre válaszképp Bálint előtt adódott lehetőség a gólszerzésre – remek iramot diktált mindkét fél. Tankó lövése a kapufát érintve hagyta el a játékteret, túloldalt a 6. percben az edző-játékost, Ignatot nem tudták elválasztani a labdától, pontosan továbbította dos Santosnak, aki könnyűszerrel bepattintotta (0–1).
Az előny tudatában átengedte a kezdeményezést, leginkább a védekezésre összpontosított a Duna-parti együttes, a székelyföldiek szövögették támadásaikat, de veszélyes szituációt nem igazán tudtak összehozni. A kezdeti lüktető iram is visszaesett.
A 15. percben két ízben is elhalkult a mintegy 800 fős hazai közönség, kedvenceik harminc másodperc alatt kétszer kapituláltak, egyben dos Santos mesterhármast jegyzett. Előbb egy szép testcsellel küldte el az egész védelmet, lőtt a bal alsóba, majd ellentámadást értékesített (0–3).
Jakab Zoltán időkéréssel rázta fel tanítványait, taktikát is váltott, mezőnyjátékosra cserélte kapusát. A húzás rögtön meghozta gyümölcsét, Balázsi maradt egyedül a félkörnél, szépített (1–3). A két válogatott kapus, Grigoraș és Tonița mutatott be egy-egy nagy védést dos Santos ziccerénél és Kanyó távoli löketénél, kettővel vezetett a United a szünetben.
A második felvonásban gyorsan visszaállította háromgólos előnyét a kupagyőztes, Crișant játszották teljesen tisztára, aki könnyedén lőtt a léc alá.
A 24. percben egy üreskapus góllal pedig gyakorlatilag lezárta az elődöntő első összecsapását a Galac, 5–1-re vezetett.
Továbbra is öt mezőnyjátékossal támadott a házigazda, képtelen volt feltörni a stabil lábakon álló ellenlábas defenzíváját. 1–6 után egy szerencsés góllal kozmetikázott az eredményen a Hargita megyei alakulat, a vendégek viszont fél perccel a vége előtt ismét betaláltak.
Megérdemelten nyerte az elődöntő első mérkőzését a Galaci United, ezzel több mint egy lépést tett meg a fináléba kerülésért, miután a soron következő két összecsapást saját közönsége előtt játszhatja, legközelebb április 19-én, kedden.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!