Ezen a héten hozta nyilvánosságra a magyar futsalbajnokság élvonalának együttese, az A' Studió Futsal Nyíregyháza, hogy megszerezte az eddig Székelyudvarhelyen szereplő, 24 éves Bálint Andor aláírását. A román válogatottban rendre behívót kapó játékos 9 hónapja nem lépett pályára, egy térdműtét után épült fel. Elmondása szerint, most kész a bevetésre.
„Nem volt könnyű időszak, de most már szinte közel százszázalékos a felépülésem. Nyíregyházán vagyok pár napja, már edzéseken is részt vettem. Amennyiben megérkezik a szükséges dokumentáció, intéződnek az iratok, akkor akár a soron következő, a listavezető Veszprém elleni hazai meccsen bemutatkozhatok az új csapatomban” – fejtette ki a Székely Sport megkeresésére a teremlabdarúgó.
Hozzátette, a magyarok megkeresése mellett még két román klub tett ajánlatot, úgy gondolta, hogy új kihívásokra van szüksége. „Eddigi pályafutásom alatt, 16 éves koromtól csak Székelyudvarhelyen játszottam. Az NB I erősebb bajnokság, mint az 1. Liga. Ráadásul, most a csapat már a rájátszásra hangol, így mind kemény meccseink lesznek. Sokat jelentett, hogy Hadnagy István itt volt, sokkal könnyebb így a beilleszkedés, felvázolta, hogy mire számíthatok.
– nyilatkozta Bálint Andor, aki tavaly az FK Udvarhely egyik húzóembere volt, Román Kupát nyert, igaz, hogy a rájátszás előtt sérült le.
A székelyudvarhelyi játékos új csapata jelenleg a harmadik helyen áll az alapszakaszban, miután még egy forduló van hátra, innen elmozdulni sem tud.
Ezzel négyre nőtt azon sportolók száma, akik Székelyudvarhelyen ismerkedtek meg a sportággal, magukra öltötték a város mezét, aztán Magyarországra igazoltak: Bálint és Hadnagy mellett Bíró Attila a Kecskemétet erősíti, Balázsi Attila pedig a Debrecen játékosa. Rajtuk kívül még egy Székelyudvarhelyen született, Magyarországon nevelkedett teremlabdarúgó szerepel az NB I-ben, szintén a Nyíregyházában a magyar válogatottal a futsal Európa-bajnokságra kijutó, Vătămăniuc-Bartha Dávid.
Mind az öt játékos csapatával ott lesz a bajnokság felsőházi rájátszásában.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!