A szeptember végén rendezett udvarhelyi mérkőzésen habár háromszor is vezetett, végül sima vereséget szenvedett a Futsal Klub, a dévaiak könyörtelenül kihasználták a hibákat és 7–4-re nyertek a városi sportcsarnokban. Ez volt Jakab Zoltán együttesének egyedüli veresége az idényben. Az előző fordulóban gólzáporos mérkőzést játszott az FK, 20–2-re nyert Kolozsváron, míg a dévaiak ugyancsak találatokban gazdag meccsen 7–5-re kaptak ki Galacon.
Az udvarhelyiek számára nagyon fontos a jó szereplés, hiszen egy győzelemmel megerősítenék második helyüket az alapszakasz táblázatán – az első kettő egyenesen a rájátszás elődöntőjébe kerül és pályaelőnnyel fog majd ott rendelkezni, továbbá Dévától ellépnének négy ponttal és utolérnék az éllovas Galaci United együttesét. A bajnoki címvédő hétfőn játszik, a negyedik Temesvári CFR otthonában lép pályára.
Jakab Zoltán, az FK vezetőedzője nem tudott teljes kerettel készülni a mérkőzésre, mivel Küsmödi Tamás és Iszlai Richárd sérüléssel bajlódik, míg Péter és Boga az U19-es válogatottba kapott behívót.
„Foghíjasan készültünk, mivel hét mezőnyjátékos és három kapus volt az edzéseken. Jó volna visszahozni a három pontot, amik szerintem igazságtalanul kerültek Dévához még az első fordulóban.
– vezette fel a meccset Jakab Zoltán.
| 2022. 11. 13. 17:00 | Dévai Autobergamo Déva | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 3-3 |
| 2022. 11. 14. 17:00 | Temesvári CFR Temesvári CFR | Galaci United Galac | 0-4 |
| 2022. 11. 14. 18:00 | Kolozsvári Clujana Clujana | Luceafărul Buzău Luceafărul | 2-7 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 6 | 5 | 1 | 0 | 37-18 | 16 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 6 | 4 | 1 | 1 | 40-18 | 13 |
3 | Dévai Autobergamo Déva | 6 | 4 | 0 | 2 | 32-20 | 12 |
4 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 6 | 3 | 0 | 3 | 16-13 | 9 |
5 | Dévai West Dévai West | 6 | 3 | 0 | 3 | 28-29 | 9 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 6 | 1 | 0 | 5 | 19-22 | 3 |
7 | Kolozsvári Clujana Clujana | 6 | 0 | 0 | 6 | 11-63 | 0 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!