Hirdetés

Tavaly Marosvásárhely–Székelyudvarhely futsaldöntő volt, idén ez megismétlődhet

Mindent beleadnak, hogy ott legyenek a futsaldöntőben
Fotó: László Ildikó

Mindkét székelyföldi futsalcsapat bejutott a Román Kupa négyes döntőjébe. Hétfőn a székelyudvarhelyi sportcsarnokban játsszák az elődöntőket, másnap a döntőt. Külön ágra kerültek.

2026. április 19., 20:55

Idén Székelyudvarhelyen rendezik a futsal Román Kupa négyes döntőjét. Április 20-án, hétfőn előbb Marosvásárhelyi VSK–Dévai West, aztán VSK Székelyudvarhely–Galaci United párharcok lesznek az elődöntőkben. Egy napra rá rendezik a finálét, ahol a két győztes feszül egymásnak.

Hirdetés

Tavaly Marosvásárhelyen a helyi VSK, és az akkor még Futsal Klub néven szereplő székelyudvarhelyiek jutottak be a döntőbe, ahol utóbbiak emelhették magasba a trófeát.

A Székely Sport felkeresésére Kacsó Endre, a Marosvásárhelyi VSK vezetőedzője úgy nyilatkozott, minden tőlük függ, ha nem követnek el elemi hibákat, akkor van esélyük arra, hogy ezúttal is ott legyenek a döntőben. „Fontos, hogy ne járjunk úgy, mint a Sepsi-SIC elleni legutóbbi bajnoki meccsen, amikor sok helyzetet kihagytunk és az utolsó két percben a mi hibáinkból gólokat kaptunk” – mutatott rá.

Kacsó Enre •  Fotó: László Ildikó Galéria

Kacsó Enre
Fotó: László Ildikó

A szakvezető versenyképes csapatnak tartja az elődöntőbeli ellenfelüket. A Dévai West három játékost igazolt a moldovai bajnoktól a téli szünetben. Kacsó Endre viszont reméli, hogy sikerül legyőzni őket, és teljesíteni a céljukat, tavalyihoz hasonlóan idén is döntőt játszanak a kupában. „Az a lényeg, hogy a játékosok fejben ott legyenek, és tudatosítsák azt, hogy megvan rá a lehetőségünk, hogy akár egy trófeát is nyerjünk” – jegyezte meg Kacsó Endre.

Ami a VSK keretét illeti, a marosvásárhelyi szakember elárulta, hogy az egyik meghatározó futsalos, Sergiu Gavrilă lesérült az edzésen, így kérdéses a játéka, de bízik benne, hogy a meccs időpontjában bevethető lesz.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Kacsó Endre meglátása szerint mindegyik csapatnak megvan a maga esélye, mégis a Galaci Unitedet tartja a legnagyobb favoritnak a végső győzelemre, de a Székelyudvarhelyt sem szabad leírni, mert az utóbbi időben jól teljesítenek és otthon minden bizonnyal megharcolnak a továbbjutásért.

A házigazda, egyben címvédő VSK Székelyudvarhely a bajnokságban nem jutott a felsőházi rájátszásban, így valamelyest gyógyír lenne számukra egy jó kupaszereplés. „Nem panaszkodhatunk, hogy nem volt szerencsénk, két másodosztályost kellett legyőznünk, hogy bejussunk a négyes döntőbe. Ezúttal itt a lehetőség előttünk, hogy jó szájízzel tudjuk le a hátralévő szezont” – fejtette ki a Székely Sportnak a vezetőedző, Jakab Zoltán.

Jakab Zoltán, a VSK Székelyudvarhely vezetőedzője •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Jakab Zoltán, a VSK Székelyudvarhely vezetőedzője
Fotó: Tuchiluș Alex

Az elődöntőben viszont a legerősebb csapatot, a Galaci United gárdáját kapták ellenfélnek. „A fiatalos lendület harcol majd a rutin ellen, lássuk, ki kerül ki győztesként. Nem mi vagyunk a párharc favoritjai, de hazai környezetben, vélhetően telt ház előtt meg kell ragadnunk a lehetőséget, hogy legyőzzük őket. Az alapszakaszban ez sikerült a városi sportcsarnokban, miért ne lehetne ezúttal is ” – nyilatkozta a szakember.

Hozzátette, a Final 4 alatt akik kilátogatnak a városi sportcsarnokba, azok mindenképp három jó mérkőzést látnak. Ezekre a belépés díjtalan. A székelyudvarhelyi négyes döntőt élőben közvetíti a Digi Sport tévétársaság és az FRF TV Youtube-csatornája.

Futsal Román Kupa, Final 4, Székelyudvarhely

Április 20-án, hétfőn, elődöntők

Marosvásárhelyi VSK–Dévai West (17.00),
VSK Székelyudvarhely–Galaci United (19.30).

Április 21-én, kedden

Döntő (19.30).

Kapcsolódó

Szavazógép

Melyik csapat nyeri a futsal Román Kupát?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Kitömte ellenfele kapuját a VSK Székelyudvarhely

Az első sor ötöt rúgott a futsal élvonal újoncának, nagy volt a tudásbeli különbség a két együttes között. Nem volt kérdés, hogy a VSK Székelyudvarhely megtartja veretlenségét a 6. forduló találkozója után.

A székelyföldi hármas uralja az idei futsalbajnokságot

A VSK Székelyudvarhely, a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC letudta az első kört egymás ellen a teremlabdarúgó 1. Ligában. Az erőviszonyokat tekintve, ez a trió lehet ott a végelszámolásnál is.

Kitartott a Marosvásárhelyi VSK előnye, legyűrte otthon a Sepsi SIC-et

Kiélezett csatában a Marosvásárhelyi VSK az első félidőben megalapozta a győzelmét, és a szünet után megőrizte előnyét a Sepsziszentgyörgyi Sepsi SIC ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

Végig irányította a meccset, csak a végén tudta megtörni ellenfelét a VSK Székelyudvarhely

Szívósan védekezett, amikor lehetett, ment előre a Luceafărul Buzău a teremlabdarúgó élvonal 5. fordulójának meccsén. A VSK Székelyudvarhely kézben tartotta a párharcot, megmaradt veretlensége a bajnokságban.

Húszgólos meccsen nyert az FK Csíkszereda, idegenben rajtolt sikerrel a Sepsi-SIC

Győzelemmel mutatkozott be az U19-es futsalbajnokságban az FK Csíkszereda, amely gólgazdag találkozón múlta felül a Gyergyóremetei Kereszthegyet. A Sepsi-SIC szintén három ponttal kezdett, a címvédő VSK Székelyudvarhely pedig vezeti a csoportját.

A szünet után lépett el, otthon tartotta a pontokat a Kereszthegy

Négygólos előnyt épített ki a Gyergyóremetei Kereszthegy, végül 6–5-re győzte le a Fortius Buzăut a teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!