Hirdetés

Takaréklángon az FK Székelyudvarhely

Godra Zsolt továbbra is a klub szimpatizánsa marad
Fotó: Pál Árpád

2019. július 18., 10:42

Alapjátékosok távoztak, még várható, hogy páran elhagyják a Futsal Klub Székelyudvarhely keretét. Az együttes elnöke, Godra Zsolt a nyári szünetben lemondott tisztségéről. Több kérdés is megfogalmazódott bennünk: mi áll döntésének hátterében, miként látja a klub jövőjét, mire lenne szüksége a csapatnak, egyáltalán milyen kerettel lesz ott az FK az új kiírásban. Ezeket feltettük a volt klubelnöknek.

2019. július 18., 10:42

– Lemondott az FK Székelyudvarhely elnöki pozíciójáról. Miért döntött így?

– A fő ok, hogy az üzleti elfoglaltságaim annyira lekötik a mindennapjaimat, hogy nem tudok megfelelő időt és figyelmet fordítani a klub jövőjére. Emellett nagyon bíztam abban, hogy mandátumom alatt sikerül ezt a projektet úgy bemutatni a székelyudvarhelyi önkormányzatnak, hogy finanszírozásra érdemesebbnek találja, mint az korábban volt. Ez viszont nem sikerült, nem is látom, hogy különösebb befolyással lehetnék rájuk az elkövetkezőkben. Ez a két dolog késztetett arra, hogy felálljak, hiszen a klubnak már nem tudok hasznára lenni mint elnök.

Hirdetés

– A csapathoz a támogatói körből érkezett, vette át az irányítást. Teljesen távozik a klubtól?

– Maradok a klub szimpatizánsa, próbálom a vállalkozói kört arra biztatni, hogy továbbra is megéri felkarolni a csapatot. Azt vallom, nem a mi, a vállalkozók feladata, hogy a városban egy sportágat fenntartsunk. Cégtulajdonosként, magánszemélyekként is keményen hozzájárulunk a városi költségvetéshez, jogos elvárásunk lenne, hogy a teremlabdarúgást – aminek már hagyománya, eredménye van Székelyudvarhelyen – kiemeltebb figyelemben részesítse a városvezetés. Élvonalbeli, első ligás sportágról van szó, egy számottevő nézőszámmal, szimpatizánssal. Valamiért nem tudtuk eléggé érzékennyé tenni ez iránt a városvezetést. A kiadások, elsősorban a bérköltségek felfelé mennek. Az itthon kinevelt tehetséges játékosok Udvarhelyen tartása is problémát jelentett már, nemhogy más sportolókkal erősíteni.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

– Hogyan áll össze az FK költségvetése az új idényre?

– A szponzori kör jelentős része továbbra is hasonló mértékben támogatja az FK-t. Ehhez jön hozza Székelyudvarhely költségvetéséből a 2019-es évre lehívható 220 ezer lej. Amióta az FK létezik, hét évvel ezelőtt is hasonló összeget kapott a klub a várostól, akkor a keret béralapja egyharmada volt a mostaninak. Mindenki látja, észlelheti, hogy a fizetések minden egyes területen nőnek. Annak, aki a sportban letett valamit az asztalra, nagyságrendben nagyobb összeget kell adnunk. Amikor Székelyudvarhelyen megfelelő lesz a támogatás, akkor nem kell mást csinálni, csak össze kell szedni Magyarországról és a román bajnokságból azokat a játékosokat, akik itt nevelkedtek. Már abból nagyon ütőképes csapatot lehet összerakni. Őket a jelenlegi állapotok alapján lehetetlen itthon tartani.

– 50 ezer lejjel többet kapott a várostól az FK Székelyudvarhely, mint tavaly.

– Ezúttal valóban nagyobb összeget szavaztak meg nekünk, de hozzá kell tenni, hogy 2018-ban sikerült minden eddigi támogatást figyelembe véve alulmúlni önmagukat, mert akkor 170 ezer lejt kaptunk. Tíz évvel ezelőtt is nagyobb összeggel támogatta a város a futsalt, olyan körülmények között, hogy ennek többszörösével egy kézilabdaklubot is finanszírozott. Igazából nem látom Székelyudvarhely stratégiáját a sportmenedzsmentben. Amit észlelek: azt részesítik előnyben, hogy minél több sportágat, kevés pénzösszeggel támogassanak. Nem cél, hogy eredményt mutassanak fel.

– Mekkora az az összeg, amivel a városnak támogatnia kellene a teremlabdarúgást?

– A realitás az lehetne, hogy a 2019-es évre megítélt pénzösszeg duplájával. Akkor elérhető lenne az, hogy az itthoni játékosokat megtartsuk, egy ütőképes, éremért harcoló keretet kialakítsunk. Ezzel nem is terhelnénk túl a város költségvetését. Sőt, ezzel a futsal 1. Liga többi klubjait tekintve – akiket a helyi tanács támogat – a futottak még kategóriában lennénk.

Jakab Zoltán az edzői teendőket sportvezetőire cserélheti •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Jakab Zoltán az edzői teendőket sportvezetőire cserélheti
Fotó: Barabás Ákos

– Milyen jövőt lát?

– Nem merek nagyon előretekinteni, csupán a soron következő idényre. Szerethető, fiatal csapatot próbálunk összerakni. Elsősorban a tavalyi U19-es bajnokságban bronzérmes együttestől feljövő játékosok kaphatnak nagyobb szerepet. Néhány befutott hazai teremlabdarúgót próbálunk megtartani, rájuk lehet alapozni. Jakab Zoltánra nem biztos, hogy az edzői feladat hárul, hanem inkább sportmenedzseri, vezetői szerepkört kap. A csapat nem szűnik meg, csupán takaréklángon ég majd a 2019–2020-as idényben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Történelmi sikerre készül a Sepsi-SIC, trófeával indítaná az új idényt

Rögtön komoly téttel kezdődik a 2026–2027-es teremlabdarúgó-idény a Sepsi-SIC számára. Mánya Szabolcs együttese a Galaci United ellen hódíthatja el története első trófeáját, a háromszékiek bizakodva várják a Szuperkupa-meccset.

Szorosra sikeredett a vásárhelyi és az udvarhelyi futsalosok felkészülési meccse

Két barátságos mérkőzést játszik egymás ellen ezen a héten az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság új idényére hangoló Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyelyudvarhely. Az első találkozót kedden szoros küzdelemben az udvarhelyiek nyerték idegenben.

Székelyudvarhelyen rendezik a futsal Szuperkupa-döntőt

A városi sportcsarnok ad otthont az idei futsal Szuperkupa-mérkőzésnek. A találkozón a bajnoki címvédő és kupagyőztes Galaci United az ezüstérmes Sepsi-SIC ellen lép pályára.

Hasznos tapasztalatokkal hangolt a szezonra a Sepsi-SIC

Két felkészülési mérkőzést játszott hazai pályán a Sepsi-SIC futsalcsapata a moldáv bajnok FC Clic Media Chișinău ellen. A háromszékiek mindkét találkozót elveszítették, de így is fontos tapasztalatot gyűjtöttek az új idény rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!