A Román Labdarúgó-szövetség székhelyén tartott sorsoláson kiderült, hogy a három székelyföldi klub közül a Marosvásárhelyi VSK is hazai pályán kezdi az új idényt, ellenfele a két újonc egyike, a Real Oltenia Rojiște lesz.
A nyolcas mezőnyből hat csapat az előző idényben is az élvonalban szerepelt. A három székelyföldi klub mellett a Galaci United, a Dévai West és a Luceafărul Buzău, az új indulók pedig a Real Oltenia Rojiște és az Universitatea Craiova lesznek.
Az alapszakasz három körből áll. Az oda-visszavágó után minden csapat még egyszer találkozik egymással, így összesen 21 fordulót rendeznek.
A végelszámolásnál az első két helyezett egyből a rájátszás elődöntőjébe jut, míg a 3. a 6., a 4. pedig az 5. helyezettel negyeddöntőt játszik. A párharcok két nyert mérkőzésig tartanak.
A székelyföldi rangadók közül a Sepsi-SIC–VSK Székelyudvarhely összecsapást már az első fordulóban megrendezik. A 3. fordulóban következik a Marosvásárhelyi VSK–VSK Székelyudvarhely, az 5. játéknapon pedig a Marosvásárhelyi VSK–Sepsi-SIC találkozó.
A kisdöntő egyetlen mérkőzésen dől el, a fináléban pedig az a csapat lesz a bajnok, amelyik előbb szerez három győzelmet.
A futsal 1. Liga új idénye augusztus utolsó hétvégéjén rajtol. A teljes menetrendet a szakszövetség hivatalos oldalán itt érhető el.
Végletekig kiélezett csata, kétszeri egyenlítés, és hosszabbítás után dőlt el a jégkorong Román Kupa döntője. A Gyergyói Hoki Klub vasárnap kora este visszavette a trófeát a rivális Brassói Coronától.
Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!