Románia jól kezdte az idei vébéselejtezőket, hiszen 3–1-re legyőzte Azerbajdzsánt, majd nagyon közel volt ahhoz, hogy döntetlent harcoljon ki a világ élvonalához tartozó Kazahsztánnal. Ezután következett egy páros meccs Hollandiával, hazai pályán 2–1-re nyert, míg idegenben 1–1-es döntetlent ért el – a játéktéren. A második mérkőzést követően a hollandok óvtak a román válogatottban a légiósok szerepeltetésével kapcsolatban.
Az UEFA megvizsgálta az ügyet és mindkét találkozót az ellenfél javára írta, 5–0-s győzelemmel.
A hír már több napja kering a hazai futsalberkekben, ám a Román Labdarúgó-szövetség egyelőre nem jelentette be hivatalos csatornáin, hogy zöld asztalnál elveszítették ezt a két összecsapást.
A hollandok azért nyújtottak be óvást, mert szerintük a román válogatottban szereplő három légiós, André Sasse, Sávio Valadares és Felipe Oliveira nem felelt meg az UEFA honosítási előírásainak.
A honosított teremlabdarúgók csak akkor léphetnek pályára egy másik ország válogatottjában, ha legalább öt évet eltöltöttek addig az adott országban.
Az UEFA-nál már bevezették a büntetést, az A csoportban továbbra is Kazahsztán áll az élen 12 ponttal, a hollandok így feljöttek a második helyre 6 egységgel, Azerbajdzsán maradt a harmadik, míg Románia a sereghajtó.
Az frf.ro oldalon a nemzeti együttessel kapcsolatosan megjelent, hogy Kacsó Endre szövetségi kapitány keretet hirdetett, hiszen a válogatott szerdán utazik Bakuba, ahol pénteken 18 órától Azerbajdzsánnal csap össze, majd december 20-án 19 órától Kazahsztán legjobbjait fogadja a vébéselejtező utolsó két fordulójában.
A behívott teremlabdarúgók közül négyen is a Futsal Klub Székelyudvarhelyt erősítik, így Hadnagy István és Iszlai Richárd mellett visszatér a válogatotthoz Bálint Andor és Kanyó Szilárd. Továbbá természetesen ott lesz a trikolóroknál Kacsó pályaedzője, Mánya Szabolcs is (Sepsi-SIC). Az a három légiós, akik miatt óvtak a hollandok, nincsenek a keretben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!