Temesváron csapott össze a két együttes kedden délután a Román Kupa négyes döntőjében. Egyik fél sem akart felesleges kockázatot vállalni, az első percekben leginkább távoli lövésekkel próbálkoztak. Látszott, hogy mindkét csapat felkészült a másikból, ismerték egymás taktikai húzásait, nem nagyon találtak fogást egymáson.
Már úgy tűnt, hogy döntetlennel és gól nélkül vonulnak pihenőre a felek, amikor egy szabadrúgás kombinációnál figyelmetlen volt a háromszéki védelem, és közvetlenül a szünet előtt gólt kapott (1–0).
A fordulást követően több területet hagyott a dévai együttes a zöld-fehéreknek, akik többször is veszélyesek voltak a kapura, viszont a gól továbbra sem jött, ráadásul az ellenfelük nagyon jól kontrázott, többször is sikerült ígéretes lehetőséget kidolgozni. Egy ilyen szituációban kellett mentsen a gólvonalról Mánya Szabolcs a második játékrész elején.
Tíz perccel a vége előtt ígéretes labdaszerzést követően meglódult a Sepsi-SIC, viszont a sarokkal leadott passz nem talált célba, sőt, az ebből indított kontrát könyörtelenül bevágta a Dévai CSM, ezzel már kettővel ment.
A hajrában kapuslehozatallal is próbálkozott a sepsiszentgyörgyi csapat, ennek pedig újabb két kapott gól lett az eredménye (4–0).
A legvégén ugyan összejött a szépítés Szőcs László révén és Veress a kapufát találta el, de összességében 4–1-es vereséget a Sepsi-SIC. Tisztesen helytállt a sorozatban, de nem sikerült a fináléba jutnia.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!