HIRDETÉS

Sokba kerültek a hibák az FK-nak

Küzdelmes, helyzetekben gazdag csatában maradt alul az FK. Archív
Fotó: Pál Árpád

2019. november 18., 20:06

Hiába szerezte meg a vezetést, végül pont nélkül zárt a Futsal Klub Székelyudvarhely hétfőn este Temesváron. A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 9. fordulójában a házigazda Informatica 6–3-ra győzött.

2019. november 18., 20:06

A mérkőzést megelőzően edzőváltáson esett át a Béga-parti együtets, Vitor Hugo Costát a csapat korábbi edzője, Valentin Ilaș váltotta. Az első perceket az FK uralta, hatalmas nyomást gyakorolt az Informatica kapujára,

jöttek is a helyzetek, majd egy bombagól is, a 7. percben Mánya emelését Szécsi lőtte 12 méterről a hálóba.

A találat felébresztette a hazaiakat, a 11. percben egy ugyancsak távolról leadott lövéssel egyenlített, majd nem sokkal később egy gyors akció után leadott pontos lövéssel a vezetést is átvette. A folytatásban is pörgős volt a játék, főleg az FK kapuja volt veszélyben, ám Sebestyén jól védte a lövéseket, így 2–1-es hazai vezetésnél jött a szünet.

HIRDETÉS

Térfélcserét követően hajszolta az egyenlítő gólt az FK, ám a nagyobb helyzetek a házigazda előtt adódtak, Montero révén a 23. percben növelte előnyét. Ezután a vendégeken volt a sor, hogy veszélyeztessenek, Balázs Norbert volt kétszer is közel a gólhoz, de nem tudott betalálni.

A második játékrész felétől vészkapusos taktikára váltott Mánya Szabolcs edző-játékos,

ez azonban rögtön visszafelé sült el, hiszen az Informatica kétszer is labdát szerzett, előbb Milovac, majd Nastai is saját térfeléről emelt az üresen hagyott udvarhelyi kapuba.

A gyorsan kapott két góltól padlóra került az FK, újabb gyors temesvári akció végén Montero megszerezte mesterhármasát. A tetemes előny tudatában a mérkőzés végére kiengedett az Informatica, ezt kihasználta az FK, előbb Kedei, majd Balázs is betalált.

Az Informatica 6–3-ra nyerte a mérkőzést, és pontszámban utolérte a 4. helyezett Dunărea Călărași-t, amely a kilencedik játéknapon hazai pályán 3–1-re kapott ki a Galaci Unitedtől. A felsőházi rájátszásért így továbbra is kiélezett a harc, a 3. helyezett Déva és a 6. FK között csupán öt pont a különbség.

A következő fordulóban, jövő hétfőn az FK a Dunărea Călărași együttesét fogadja a városi sportcsarnokban.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 9. forduló:
Temesvári Informatica–Futsal Klub Székelyudvarhely 6–3 (2–1),
Gólszerzők: Montero 3, Ristic, Milovac, Nastai, illetve Szécsi, Kedei, Balázs.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 9. forduló
2019. 11. 17., 15:00 Kolozsvári Clujana Dévai Autobergamo 3–11
2019. 11. 18., 18:00 Temesvári Informatica Futsal Klub Székelyudvarhely 6–3
2019. 11. 18., 18:00 Dunărea Călărași Galaci United 1–3

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Csíkszeredai Imperial Wet 12 11 0 1 86–19 33
2. Galaci United 12 10 1 1 78–22 31
3. Dunărea Călărași 12 7 1 4 52–38 22
4. Temesvári Informatica 12 6 0 6 45–45 18
5. Dévai Autobergamo 12 3 2 7 47–58 11
6. Futsal Klub Székelyudvarhely 12 3 0 9 53–70 9
7. Kolozsvári Clujana 12 0 0 12 20–129 0

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

Új korszak kezdődik a romániai hokiválogatottnál

A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

`
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

Hibátlanul menetel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK

Továbbra is remekel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK a teremlabdarúgó 2. ligában. A címvédő ezúttal idegenben, a Fortius Buzău otthonában diadalmaskodott magabiztos játékkal.

Tisztult a kép, felemás a székelyföldi futsalcsapatok bajnoki rajtja

A teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírásának rajtja előtt csak találgattunk, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok. Azóta a mezőny túl van öt játéknapon. Kissé tisztult a kép, hogy mire is számíthatunk a 2025–26-os szezonban.

Ezekért a pillanatokért megéri csinálni – veretlenül vezeti a bajnokságot a Sepsi-SIC

Hiába a teljesen átalakult keret, pazar formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírását a Sepsi-SIC, amely öt játéknap alatt egyszer sem talált legyőzőre. A csapat edző-játékosa, Mánya Szabolcs őszintén beszélt az érzéseiről és a siker kulcsáról.

Mindkét szövetség súlyos pénzbüntetést kapott a magyar–román futsalderbi után

Botrányba fulladt a Románia–Magyarország párharc a teremlabdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében. Az incidensek után megszületett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ítélete: mindkét nemzeti szövetséget komoly pénzbírsággal sújtotta.

Kiélezett csatában döntetlen a székelyföldi futsalderbin

Igazi csemegét láthattak hétfőn este a Szabó Kati Sportcsarnokban: az eddig veretlen Sepsi-SIC a Marosvásárhelyi VSK-t fogadta a teremlabdarúgó 1. Liga 5. fordulójának zárómeccsén. A találkozó nagy iramot és rengeteg izgalmat hozott.

Bravúr a javából, megverte a bajnokot a VSK Udvarhely

Hatalmas meglepetésre a Székelyudvarhelyi VSK hazai pályán legyőzte a bajnoki címvédő Galaci Unitedet a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 5. fordulójában.

Zárkóztak a vendégek, de megőrizte előnyét a Kereszthegy

Újabb győzelmet aratott a Kereszthegy SK a másodosztályú futsalbajnokságban: a gyergyóremetei csapat 6–5-re verte a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét.

Pontot mentett a marosvásárhelyi futsalcsapat

Megszakadt a Marosvásárhelyi VSK győzelmi sorozata a teremlabdarúgó 1. Ligában, a Dévai Autobergamóval szemben hátrányban játszott és csak döntetlent ért el.

Nagyon megy a Sepsi-SIC-nek, a Dévai Westet is kétvállra fektette

Jó formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei idényét a Sepsi-SIC, amely hétfő este sem okozott csalódást rajongóinak. A háromszékiek a Dévai West otthonában gólzáporos mérkőzésen, magabiztos játékkal diadalmaskodtak.

Úgy játszott a Kereszthegy SK, ahogy az elvárható a címvédőtől

A Gyergyóremetei Kereszthegy SK idegenben játszotta első mérkőzését a teremlabdarúgó 2. Liga új kiírásában. A bajnokok kiváló formát mutattak, sima győzelmet arattak a Kolozsvári Clujana otthonában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!