Már az első félidőben tetemes előnyre tett szert az udvarhelyi futsalcsapat, a különbség pedig a második játékrészben tovább nőtt, egy pillanatig sem volt kérdés, melyik együttes jut tovább.
„Egyértelműen jobbak voltunk, ez pedig megmutatkozott a pályán is, látszott a különbség a két keret között, és az is, hogy mi az első-, ők pedig a másodosztályban játszanak. A fiatalok is lehetőséget kaptak a bizonyításra, főleg a második félidőben játszottak többet. Sportszerű találkozón vagyunk túl, örvendünk a továbbjutásnak” – mondta Mánya Szabolcs, az FK edző-játékosa.
A Román Kupa következő körében a hétfőn 18 órakor rendezendő Székelykeresztúri Egyesülés–Kézdivásárhelyi SE továbbjutójával találkozik az FK, míg a bajnokságban, az alapszakasz utolsó fordulójában, február 18-án a Dévai Autobergamo vendége lesz.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!