Hirdetés

Sima vereséggel kezdett a csíki futsalcsapat a BL-ben

A csíkiak edzése Prágában. Az első meccsen nem jött ki a lépés, a lengyelek ellen lehet javítani
Fotó: Facebook/Imperial Wet Futsal

2019. október 10., 23:29

Már az első fordulót követően nehéz helyzetbe került a Csíkszeredai Imperial Wet a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, csütörtökön este négygólos vereséggel kezdett Prágában.

2019. október 10., 23:29

A selejtezőt követően a legjobb 32 között Csíkszereda futsalcsapata a B ágra, az 5. csoportba került, az első meccsen pedig a házigazda AC Sparta Praha volt az ellenfél.

A csíkiak korán hátrányba kerültek, hiszen a prágaiak a 3. perc közepén megszerezték a vezetést.

Sito Rivera együttese hiába alakított ki számtalan helyzetet, nem tudtak betalálni, a csehek pedig a játékrész végén fél perc alatt újabb két gólt szereztek.

Térfélcsere után sem találta az utat a prágai hálóba a csíki csapat, a hazaiak pedig sokkal hatékonyabban használták ki a lehetőségeiket, a 33. percben már 6–0-ra vezettek. Hector révén szépített a román bajnok, ám hamar érkezett a prágai válasz, így az utolsó öt percnek 7–1-es állásnál vágtak neki a felek. Rakic is betalált, majd Florin Matei értékesített egy büntetőt, ám a csapat nem tudta elkerülni a súlyos vereséget.

A végeredmény 7–3 lett a prágaiak javára.

A BL-ben Futsal Klub Csíkszeredaként szereplő együttesnek nagyon nehéz lesz kiharcolni a továbbjutást, hiszen nagyon fel kell javulnia a játéknak, továbbá az is szükséges, hogy a Sparta hibázzon, mivel a csoportból csak az első helyezett jut tovább.

Hirdetés

A csoport másik mérkőzésén a lengyel bajnok Record Bielsko-Biala 3–1-re verte a máltai Luxol St. Andrews FC-t.

Pénteken sok kérdésre választ kapunk, hiszen 18.30-tól a csíkiak ellenfele a lengyel gárda lesz.

Teremlabdarúgó Bajnokok Ligája, 5-ös csoport, 1. forduló
Futsal Klub Csíkszereda–AC Sparta Praha 3–7 (0–3),
gólszerzők: Hector (35.), Rakic (38.), Fl. Matei (39., büntetőből), illetve Grbeša (3.), Seidler (17.), Drahovský (17.), Novak (23., 33.), Rick (25.), Wilde (36.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Történelmi sikerre készül a Sepsi-SIC, trófeával indítaná az új idényt

Rögtön komoly téttel kezdődik a 2026–2027-es teremlabdarúgó-idény a Sepsi-SIC számára. Mánya Szabolcs együttese a Galaci United ellen hódíthatja el története első trófeáját, a háromszékiek bizakodva várják a Szuperkupa-meccset.

Szorosra sikeredett a vásárhelyi és az udvarhelyi futsalosok felkészülési meccse

Két barátságos mérkőzést játszik egymás ellen ezen a héten az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság új idényére hangoló Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyelyudvarhely. Az első találkozót kedden szoros küzdelemben az udvarhelyiek nyerték idegenben.

Székelyudvarhelyen rendezik a futsal Szuperkupa-döntőt

A városi sportcsarnok ad otthont az idei futsal Szuperkupa-mérkőzésnek. A találkozón a bajnoki címvédő és kupagyőztes Galaci United az ezüstérmes Sepsi-SIC ellen lép pályára.

Hasznos tapasztalatokkal hangolt a szezonra a Sepsi-SIC

Két felkészülési mérkőzést játszott hazai pályán a Sepsi-SIC futsalcsapata a moldáv bajnok FC Clic Media Chișinău ellen. A háromszékiek mindkét találkozót elveszítették, de így is fontos tapasztalatot gyűjtöttek az új idény rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!